Az ezüst ára pénteken 9%-kal emelkedett, új történelmi csúcsot elérve, amit a piaci hiány és a növekvő ipari kereslet is gerjeszt.
Életünk során többféle megtakarítási lehetőséggel találkozhatunk: életkorunktól, családi helyzetünktől, anyagi lehetőségeinktől függően érdemes átgondolni, hova is tesszük a pénzünket. A Pénzcentrum most azoknak is ad tippeket, akik úgy érzik, hiába szeretnének, egyszerűen nem tudnak miből félretenni.
Ha megtakarításokról van szó, rendszeresen felmerül egy kérdés: hogy tud takarékoskodni az, aki alig jön ki havonta a fizetéséből, akinek feszes a családi költségvetése, akinek mindig szoros a hó vége? Ráadásul sokan úgy gondolják, hogy havi néhány ezer forintot felesleges félretenni, ezért inkább el sem kezdik a takarékoskodást, spórolást.
Nehéz ezekre a kérdésekre jó választ találni. Induljunk ki onnan, hogy készítsünk családi költségvetést: nézzük meg, van-e egy pici rés, ahol pár ezer forintot félre tudunk tenni. A lényeg ugyanis nem feltétlenül az összeg, hanem az, hogy próbáljuk meg rendszeresen takarékoskodni. Egyrészt ez több banki terméknél kifizetődő lehet, másrészt a kis összegű megtakarításnak ösztönző hatása is van.
Így kis összegű, de rendszeres megtakarításokkal a hónapok során olyan összegeket lehet összegyűjteni, amire nem is gondolnánk. Például havi 5-10 ezer forintból 10 hónap alatt 50 - 100 ezer forintot is meg tudunk spórolni, de három év alatt akár 3 havi rezsi és egyéb kiadásokra elegendő tartalékot is összegyűjthetünk. 10 év alatt pedig 1-1,5 millió forintot is fel lehet halmozni.
A konkrét megtakarítási lehetőség kiválasztásához több alapvető dologgal is tisztában kell lennünk:
- Pénzügyi helyzetünkkel
- Befektetési szokásainkkal
- Kockázatviselési hajlandóságunkkal
- Megtakarításunk konkrét céljaival
Ha ezeket tisztázzuk, azzal máris sokat szűkítettünk a körön, és egyből közelebb kerülhetünk a számunkra megfelelő megtakarítási konstrukció kiválasztásához.
Még hónap elején tegyük félre a megspórolandó összeget, és lehetőleg később se használjunk fel belőle. Próbáljunk hosszú távra tervezni: minden hónapban lehetőleg ugyanannyit - vagy a meghatározott összegnél többet - tegyünk félre.
Határozottan döntsük el, mi a megtakarítás célja: egy új tévére, mosógépre gyűjtünk, lakásfelújításra teszünk félre, vagy hosszú távon spórolunk - például gyermekünk egyetemi éveire, vagy nyugdíj-kiegészítésre. Megtakarításainkkal bővülnek jövőbeni anyagi lehetőségeink, így például megteremthetjük az induló tőkét egy ingatlan vásárlásához, de anyagi biztonságot is képezhetünk arra az esetre, ha valamilyen oknál fogva (munkanélküliség, betegség) átmenetileg vagy tartósan csökkenne a jövedelmünk.
Kiemelten fontos kérdés, hogy várhatóan mikor lesz szükségünk a megtakarított pénzre. Ha ugyanis csak rövid távú megtakarítási konstrukcióban gondolkodhatunk, akkor semmiképp sem érdemes hosszú távú befektetések közül választani, hiszen ezeket csak nagy veszteségek árán lehet értékesíteni, amikor szükség lenne a megtakarításra. Ebből egyértelműen következik, hogy fontos annak felmérése is, hogy szükség esetén milyen könnyen lehet az adott befektetést felszámolni, milyen gyorsan és mekkora költséggel lehet a pénzhez hozzájutni.
Rendszeres megtakarítás
Természetesen élethelyzetenként eltérő, hogy milyen megtakarítási termékre lehet szükségünk. Nézzünk néhány tipikus példát.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Kisgyermekes családok számára például fontos egyrészt az, hogy generációkon átívelő megtakarítások mellett olyanokban is tartsák a pénzüket, amihez viszonylag könnyen hozzáférhetnek, mégis értelmezhető hozamot jelentenek. Számukra például optimális lehet, ha Start-számlán fektetik be pénzük egy részét, vagy gyermekeinek lakástakarék-pénztárban tesznek félre. Ugyanakkor különféle befektetési alapokba (például vegyes alapokba vagy ingatlanalapba) is fektethetnek.
Természetesen más a helyzet egy olyan családnál, ahol nagyobbak a gyerekek: itt a középkorú szülőknek fontos lehet a nyugdíj-előtakarékosság, de azzal is számolniuk kell, hogy a gyerekek hamarosan kirepülnek a családi fészekből, így részben az ő jövőjükre is gondolni kell. Így itt is a megtakarítás egyik lába lehet a lakástakarék, ugyanakkor a nyugdíj szempontjából optimális a nyugdíjbiztosítás, vagy a nyugdíj-előtakarékossági számla. Ugyanakkor akár TBSZ-ben is gondolkozhatnak: a tartós befektetési számlánál három év után részlegesen, öt év után pedig teljesen adómentesen juthatnak a megtakarításuk hozamához.
Szintén más megtakarítási céljai vannak egy egyedülálló, dolgozó fiatalnak. Feltételezhetjük, hogy ő is ingatlanra gyűjt - szintén jó ötlet a lakástakarék -, de előrelátóan takarékoskodhat például autóra, vagy akár a családalapítással járó költségekre is. Neki is ajánlható a fentebb már említett TBSZ. Szinte minden élethelyzetben fontos szerepe van a rendszeres megtakarításnak az egyösszegű befektetések mellett.
A rendszeres megtakarítás legegyszerűbb és legrugalmasabb módja, a befektetési alapokon keresztül történő, havi gyakoriságú befektetés. Ebben a típusú szolgáltatásban egy szerződés megkötésével akár több alapba történő befektetés is elérhetővé válik havonta automatikusan, külön ügyintézés nélkül.
A rendszeres megtakarítás lényege, hogy a rendelkezésre álló tőke nem egy adott időpontban kerül befektetésre, hanem rendszeres időközönként, azonos nagyságú részletekben épül fel a befektetési portfólió, így rövidebb, vagy akár hosszabb idejű takarékoskodás eredményeképpen a kitűzött befektetési célok megvalósíthatóvá válnak.
Rengeteg magyar fektette ide a pénzét: most látszik csak igazán, mekkora bukta lehet belőle 2026-ban
Az egyik magyarázat szerint a kriptokultúra nem volt hajlandó felnőni, és ez távol tartja a potenciális befektetőket.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








