30 °C Budapest

Borúlátó az ÁSZ elnöke: komoly gazadsági krízis jön a járvány miatt

MTI
2020. március 12. 20:00

Célzott eszközökkel kell fellépni a gazdasági krízis kezelése érdekében: rugalmassá kell tenni az állami rendszereket és munkaerőpiacot, valamint költségvetési és lakossági szinten is nagy hangsúlyt kell helyezni a tartalékolásra - jelentette ki a Növekedés.hu oldalon csütörtökön megjelent interjúban Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.

A koronavírussal kapcsolatban azt mondta: Magyarország felkészült, de a neheze csak ezután jön. Szerinte komoly és elhúzódó krízissel kell számolni. Ez alapvetően a gazdasági folyamatok ciklikusságából következő jelenség, a koronavírus-járvány, illetve a kibontakozó olajárháború csak felgyorsítja és nyilvánvalóan mélyíti az elmúlt mintegy másfél-két évben megindult negatív világgazdasági folyamatokat.

Azt mondta, a költségvetés rendelkezik olyan tartalékokkal, amelyeket a kormány, de a nyereséges vállalkozások és a lakosság egyaránt mozgósítani tud mind a járvány, mind az előrelátható gazdasági következmények kezelésére.

Az első és legfontosabb javaslataként azt fogalmazta meg, hogy a kormány - az elmúlt évekhez hasonlóan - már az Országgyűlés tavaszi ülésszakára készítse elő a következő évi költségvetést.

Szerinte alapvető jelentőségű a munkaerőpiac rugalmassága. Eljött az ideje, hogy a foglalkoztatáspolitika kilépjen eddig megszokott keretei közül, és a jelen helyzetben több ­toleranciát tanúsítson a munkavállalók iránt - mondta. Meggyőződését fejezte ki, hogy speciális foglalkoztatási módszerek széles tárháza fog megjelenni, de az biztos, hogy nagyobb teret kap majd a távmunka, a részmunkaidő és az otthoni munkavégzés is, vagyis az új szemlélet új megoldásokat és persze új technológiák gyorsuló bevonását jelenti a mindennapi munkába.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Gépesítéssel, robotizációval egyszerűsödhetnek bizonyos munkafolyamatok, ami például egy járvány okozta krízishelyzetben is biztosítani tudja a termelést, a folyamatos munkavégzést vagy éppen az otthoni munkavégzés kap erős támogatást. A kormány biztosan nem cselekszik tévesen, ha a gépesítést, a robotizációt, a digitalizációt, illetve a hagyományostól eltérő foglalkoztatási formákat támogatja, illetve ösztönzi - folytatta Domokos László.

Egy krízis esetén az állam akkor jár el helyesen, ha különböző anticiklikus eszközöket alkalmaz, és például erősíti a beruházási tevékenységét. Ez adhat lendületet a válságból való kilábaláshoz, vagy éppen a gazdasági növekedési tartományban tartáshoz - mondta az ÁSZ elnöke.

Címlapkép: Illyés Tibor / MTI

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 13. csütörtök
Ipoly
33. hét
Augusztus 13.
A balkezesek világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. augusztus 13. 14:34