12 °C Budapest
Tőzsde vagy forex kereskedési grafikon grafikus koncepcióban, amely alkalmas pénzügyi befektetésekhez vagy gazdasági trendek üzleti ötlethez és minden művészeti munka tervezéséhez. Absztrakt pénzügyi háttér

Nagyot kaszált az, aki ebbe fektette a pénzét ezen a héten a Budapesti Értéktőzsdén

2025. február 9. 20:03 2 perc

Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 86 717,67 ponton zárt, 1225,05 ponttal, 1,43 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. Az árfolyamok aktuális alakulása nyomon követhető a Pénzcentrum árfolyam oldalán.

A részvénypiac forgalma a héten 98,44 milliárd forint volt az előző héten elért 124,86 milliárd forint után, a vezető részvények erősödtek. Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában kiemelte: új csúcson a BUX, a hazai részvényindex a csütörtöki kereskedésben jelentős emelkedéssel, új történelmi rekordot állított be.

Ez elsősorban az OTP 6 százalék feletti emelkedésének volt köszönhető. A forint is jelentősen erősödött az euróval szemben a héten, az árfolyam visszatért a 405-ös szint közelébe. Hozzátették: a következő hetekben kiemelten fontosak lehetnek az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos hírek, amelyek az esetleges lezárás felé mutatnak.

Az OTP folytatta a sajátrészvény-vásárlásokat, a hétfői kereskedésben 23 891, kedden 23 790, szerdán 25 844 darab, csütörtökön 97 770 darab saját részvényt vásárolt. A Richterre pedig célárcsökkentés érkezett: az RBC Capital 12 900 forintról 12 500 forintra csökkentette a 12 havi célárfolyamot, az ajánlás változatlanul felülsúlyozás - közölte az Equilor. Arra is kitértek, hogy a Gránit Bank a héten hivatalosan is megkezdte működését Romániában, ezzel a Gránit lett az első magyarországi pénzintézet, amely határon átnyúló szolgáltatásokat kínál más uniós országban.

Többek között azonnali szelfis számlanyitást, több különféle devizában elérhető számlavezetést, azonnali devizaváltást és kedvező betétkonstrukciókat tesznek elérhetővé a magyar, román és angol nyelvű applikáción keresztül.

A héten a vezető részvények közül a Richter árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben, 2,65 százalékkal, a papír 10 450 forinton zárt pénteken, 14,56 milliárd forintos heti forgalom mellett. Az OTP jegyzése 1,85 százalékkal erősödött, pénteken 24 800 forinton zárt a papír, heti forgalma több mint 72,48 milliárd forint volt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Magyar Telekom 0,87 százalékkal drágult a héten, a részvény 1398 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma meghaladta a 2,31 milliárd forintot. A Mol 0,21 százalékot erősödve 2884 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, a részvény heti forgalma meghaladta a 5,88 milliárd forintot.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX pénteken 8024,16 ponton zárt, 15,97 ponttal, 0,20 százalékkal magasabban az előző hetinél.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. november 7. 19:30
Meglepő a kép, ha időbeli és nemzetközi összehasonlításban nézzük a fontos makromutatókat. Milyen is...
Holdblog  |  2026. november 7. 07:00
Emelkednek a hozamok a világban. Nem ímmel-ámmal, hanem rendesen, mintha nem lenne holnap. Az okokka...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 8. 09:04