12 °C Budapest
Budapest, 2016. október 13.Tarsoly Csaba vádlott a tárgyalóteremben az ellene és társai ellen indított büntetõper tárgyalásán a Fõvárosi Törvényszéken 2016. október 13-án. Az ügyészség öt vádpontban 5458 rendbeli csalást és sikkasztást ró a vádlottak terhére. A Tarsoly Csabát, a Quaestor-cégcsoport volt elnök-vezérigazgatóját érintõ cselekmények száma a vád szerint 753 rendbeli.MTI Fotó: Marjai János

Meredek, amit most állít Tarsoly Csaba: ők járhattak jól a Quaestor felszámolásával, elkótyavetyélték az ingatlanvagyont

2024. június 3. 08:28 2 perc

Elkótyavetyélték a felszámolók a Quaestor ingatlanvagyonát, pedig ezek fedezetéül szolgálhattak volna a károsultak kötvénybefektetéseinek teljes megtérítésére - mondta Tarsoly Csaba. A 77 milliárdos csalással megvádolt egykori Quaestor-vezér azt is elárulta, miből él jelenleg.

Úgy érzem, a tárgyalás során mindent megtettem az igazam bizonyítása érdekében - mondta a Blikknek a 77 milliárd forintos csalással vádolt Tarsoly Csaba, a Quaestor-ügy fővádlottja. A vádhatóság szerint a Quaestor Értékpapír Zrt. által forgalmazott mintegy 210 milliárdos vállalati kötvénykibocsátásából 150 milliárd forintnyi fiktív volt. A károsultak száma elérte a 32 ezret, rengetegen bukták el a megtakarításaikat, befektetéseiket.

Több mint ezer észrevételt tettem. Tény, hogy a vádiratban az ügy elejétől kezdve ez év februárjáig az szerepelt, hogy nem volt esély a károkozás megtérülésére. Ez a mondat a február 20-i vádirat módosításból kikerült, az ügyészség véleménye szerint ez további bizonyíték szükségességét vetette volna fel. Ez elmaradt, amely alapvetően kihat a védekezésemre, mert a vagyon meglétének bizonyítása igazolja a huszonöt éves munkánk eredményét

- mondta az egykori Quaestor-vezér, aki arról is beszélt, szerinte volt esély az ügyfelek kötvénybefektetésének teljes megtérülésére, amit a cég ingatlanjai, például a Győri ETO komplexuma fedezett volna. Ehelyett szerinte a felszámolók "elkótyavetyélték" a lefoglalt ingatlanokat, beruházásokat, így Tarsoly szerint "közismert vállalkozók és cégeik jártak jól ezek felvásárlásával", majd pedig több tételt is felsorolt, amelyet szerinte jóval áron alul adtak el, ameddig ő két évig előzetes letartóztatásban volt.

Megkérdezték tőle, hogy jelenleg miből él, Tarsoly Csaba azt mondta, "keresem a helyem, kisebb munkákban tudtam részt venni az elmúlt években. A tárgyalásokra felkészülés köti le az időm és energiám jelentős részét."

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Címlapkép: Marjai János, MTI/MTVA

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 6. 08:07
Egy luxustáska nem azért kerül többe, mert jobban őrzi a pénztárcát: a vevő történetet, státuszt és...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 10:29