12 °C Budapest
Businessmen investor think before buying stock market investment using smartphone to analyze trading data. investor analysis with stock exchange graph on screen. Financial stock market.

Emlékezetes nap a mai: történelmi csúcson zárt a magyar tőzsde

MTI
2024. április 30. 19:15 2 perc

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 256,1 pontos, 0,38 százalékos emelkedéssel, 68 142,02 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.  

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy kedden a Budapesti Értéktőzsde átlag feletti forgalomban felülteljesített a nemzetközi részvénypiacon, az amerikai és az európai tőzsdéken a főbb indexek csökkentek.

Kiemelte, a magyar tőzsdét erősíthette a kedd reggel közzétett GDP-adat, amely negyedéves alapon a vártnál kedvezőbb lett.

Az elemző szerint az OTP emelkedése mögött az húzódhat meg, hogy Csányi Sándor elnök-vezérigazgató a pénteki közgyűlésen egy nagy felvásárlás előkészítéséről beszélt, azóta részleteket is elárult az ügyletről. Ez alapján a piacon többen is az Észtországban, Litvániában és Lettországban jelenlévő Luminor Bankot tartják lehetséges célpontnak - tette hozzá.

A Mol 4 forinttal, 0,13 százalékkal 3010 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 0,72 százalékkal 18 200 forintra erősödött, forgalmuk 9,5 milliárd forintot tett ki.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,33 százalékkal 926 forintra nőtt, forgalma 679,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,32 százalékkal 9340 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6011,54 ponton zárt kedden, ez 15,34 pontos, 0,26 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 6. 08:07
Egy luxustáska nem azért kerül többe, mert jobban őrzi a pénztárcát: a vevő történetet, státuszt és...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 10:29