A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumi vizsgálata június végén megerősítette a kőrisrontó karcsúdíszbogár (Agrilus planipennis) jelenlétét Beregsurány térségében.
A hétfői nemzetközi pánikot követően kedden is rendkívül hektikus lehet a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén; a volatilitás a következő hetekben magas maradhat - írta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője előrejelzésében. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1279,88 pontos, 2,97 százalékos csökkenéssel, 41 797,81 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 17,9 milliárd forint volt.
Az elemző kiemelte: az OTP árfolyamában hétfőn "rég nem látott zuhanás" következett be, napon belül 10 százalék feletti mínuszban is volt a bankpapír árfolyama, végül 5,37 százalékos, 550 forintos csökkenéssel 9700 forinton zárt. A részvény grafikonján a 9900-10 000 forintos korábbi támasz már ellenállást képez, míg támaszt a 9500 forint közelében a 200 napos mozgóátlag jelent - tette hozzá. Rámutatott arra, hogy a Mol esetében is óriási "leszúrás" volt látható: 26 forinttal, 1,01 százalékkal 2538 forintra csökkent az árfolyam 2,1 milliárd forintos forgalomban. Az olajipari részvénynél támasz továbbra is 2500 forintnál, ellenállás 2630 forintnál található.
A Richter árfolyama sem tudott megmaradni a 7500 forintos szint közelében, a papírok árfolyama 145 forinttal, 1,93 százalékkal 7350 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el; támasz 7300 forintnál húzódik a gyógyszeripari részvénynél - jelezte. Varga Zoltán arra is kitért, hogy a Magyar Telekom a 385 forintos támaszt tesztelte hétfőn, az árfolyam végül 4,0 forinttal, 1,02 százalékkal 388 forintra gyengült, a forgalom 117,3 millió forint volt. A telekommunikációs papírnál ellenállás továbbra is 394 forintnál található - fűzte hozzá.
Frissítés - 11:30
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,16 pontos nyitás után gyengült kedden délelőtt. A BUX 11.30 órakor 41 571,39 ponton állt, ami a hétfői záróértékéhez képest 226,42 pontos, 0,54 százalékos csökkenés, a keddi nyitásnál 228,58 ponttal alacsonyabb.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A részvénypiac forgalma délelőtt 3,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A Mol 38 forinttal, 1,50 százalékkal 2500 forintra csökkent. Az OTP-részvények ára 28 forinttal, 0,29 százalékkal 9672 forintra esett. A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,26 százalékkal 389 forintra erősödött. A Richter-papírok árfolyama 7350 forint maradt.
Brutális vagyonon ül a 100 leggazdagabb magyar: ennyi pénze van Mészáros Lőrincnek, Csányi Sándornak
Egy év alatt 14 százalékkal, 12 579 milliárd forintra nőtt a száz leggazdagabb magyar vagyona
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







