39 °C Budapest
Az év eleji növekedés után megtorpanás a tőkepiacon: így alakult a február

Az év eleji növekedés után megtorpanás a tőkepiacon: így alakult a február

2023. március 1. 21:04

A lendületesen induló januárhoz képest apró megtorpanás következett a Budapesti Értéktőzsdén februárban. A BÉT elsőszámú mutatója, a BUX index enyhe, 1,2 százalékos csökkenéssel, 44 780 ponton zárta a hónapot. A részvénypiac összforgalma jelentős visszaeséssel 151 milliárd forintot tett ki a hónap során, amely napi átlagra vetítve 7,5 milliárd forintot jelent. Februárban is az OTP Bank papírjaival kereskedtek a legnagyobb, 86,8 milliárd forintos értékben, amelyet a Richter 34,1 milliárd, a MOL pedig 24 milliárd forintos forgalommal követett. A befektetési szolgáltatók versenyében a WOOD & Company került az élre, maga mögé utasítva a Concorde-ot és az Erste Bankot. A hónap kiemelkedő eseményének a BÉT Legek díjátadó bizonyult, amelynek keretében a Budapesti Értéktőzsde 24 kategóriában ismét díjazta a tőkepiac kiemelkedő teljesítményeit.

A januári növekedést követően a február már inkább bizonytalanságot hozott mind az amerikai, mind az európai tőzsdéken. A határidős piacok arra számítottak, hogy a Fed irányadó kamatlába 5% alatt marad, az amerikai központi bank jelentésében azonban enyhén 5% fölötti kamatszintet prognosztizált. A kamatszint magasabb értéken való stagnálását valószínűsíti a vártnál rosszabb amerikai inflációs adat is, amely negatív hatással volt a befektetői hangulatra és a vezető tőzsdeindexekre.

A Budapesti Értéktőzsde elsődleges indexe, a BUX index a hónap első felében folytatta az év első hónapjára jellemző növekedési tendenciát, az amerikai tőzsdék visszaesése azonban az európai, így a magyar piacra is hatással volt. A BUX index végül 1,2%-os, mérsékelt csökkenéssel, 44 780 ponton zárta a februárt. Legmagasabb értékét a hónap közepén érte el, ekkor 46 386,22 ponton állt a mutató.

A blue chipek piacán töretlenül az OTP Bank áll az élen, a bankpapír részvényeivel 86,8 milliárd forint értékben folyt a kereskedés februárban. A dobogó további sorrendje is változatlan maradt, második helyen 34,1 milliárdos forgalommal a Richter, harmadik helyen pedig a MOL állt 24 milliárd forinttal. A mid-capek között a Kulcs-Soft, a középvállalati kibocsátók közül pedig az ASTRASUN Solar zárt különösen eredményes hónapot, előbbi 27,1, míg utóbbi 11,8 százalékos növekedést könyvelhetett el februárban.

A hónap kiemelkedő eseménye a február 23-án megrendezett BÉT Legek díjátadó rendezvény volt, amelyen a Budapesti Értéktőzsde az elmúlt év kiemelkedő tőkepiaci szereplőit díjazta. Az ünnepélyes gálaeseményen a BÉT 24 kategóriában díjazta a legjobban teljesítő tőkepiaci szereplőket, amelyek között 6 új kategória is helyet kapott. Februárban sor került az év első kereskedésindító csengetésére is, a középvállalati piac, a BÉT Xtend dinamikus növekedése az okosotthon-rendszereket fejlesztő Chameleon Smart Home Nyrt. tőzsdére lépésével folytatódott.

Az azonnali részvénypiac a januári mérsékelt eredményt követően tovább csökkent februárban, 151 milliárd forintos összforgalommal zárta a hónapot, amely kereskedési napokra vetítve átlagosan 7,5 milliárd forintot jelent.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A befektetési szolgáltatók körében ezúttal is éles verseny alakult ki, amelyben végül a WOOD & Company győzedelmeskedett havi 81,6 milliárd forinttal, túlszárnyalva a Concorde 73,1 milliárdos forgalmát. A harmadik helyen az Erste Bank végzett 66,2 milliárd forinttal.

Az árupiaci szektorban hatalmas növekedés volt megfigyelhető a hónap során, a visszafogott januári forgalmat követően 514,7 millió forint értékben zajlott a kereskedés, amelynek mintegy felét a fenntartható takarmánykukorica, 30 százalékát pedig a nagy olajtartalmú napraforgó adta.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. június 30. 13:45
A nyár sok családnál nem csak a pihenésről szól, hanem a felújításról is. Ilyenkor könnyebb festeni,...
Holdblog  |  2026. június 30. 09:45
Csányi Vilmos Széchenyi-díjas magyar biológus, biokémikus, etológus és Szabó László, a HOLD alapítój...
MEDIA1  |  2026. június 29. 20:04
A 26. ARC közérzeti pályázatra 2026. július 28-án délig lehet jelentkezni. Magyarország egyik legism...
Buxelliott  |  2026. június 29. 06:33
Az ellenállásról lefordult az árfolyam, kialakult a várt rejtett divergencia, majd esésbe fordult az...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 30. kedd
Pál
27. hét
Június 30.
Aszteroida világnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?