25 °C Budapest
Front view of small child in bedroom.

Itt a javaslat: egyszerűbb és gyorsabb lesz behajtani a tartásdíjakat

MTI
2021. május 11. 18:57

Egyszerűsítik, felgyorsítják és hatékonyabbá teszik a tartásdíj behajtását, az erről szóló törvényjavaslatot kedden nyújtja be a kormány az Országgyűlésnek - nyilatkozta Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter a közmédiának kedden.

A miniszter elmondta: a tartásdíj az egyszülős családban nevelkedők jólétét hivatott szolgálni, és ha ezt nem fizeti meg a tartásdíjfizetésre kötelezett, akkor a gyerek érdekeit sérti.

Hozzátette, a törvényjavaslatnak köszönhetően lehetővé válik, hogy az erre jogosult családok időben, hatékonyabban, gyorsabban és nagyobb összegben kapják meg a nekik járó tartásdíjat. "Ezzel a gyermekek érdekét szeretnénk szolgálni" - jegyezte meg.

Novák Katalin elmondta, a törvényjavaslat elfogadása esetén lerövidülnek a határidők, megszűnik a szociális szempont, vagyis mindenki megkaphatja a megelőlegezett tartásdíjat; ennek a megelőlegezett tartásdíjnak a maximuma emelkedik a háromszorosára, a mindenkori minimálbér 30 százalékára, ami jelenleg több mint 50 ezer forint. Emellett egyszerűsítik a szabályokat, és határozottabban, szigorúbban lépnek fel, ha valaki rosszhiszeműen nem fizet tartásdíjat.

A miniszter hangsúlyozta: szeretnék az egyszülős családoknak is megadni a legtöbb támogatást, ezért jogosultak ezek is otthonteremtési és -felújítási támogatásra, ezért emelték az árvaellátás minimumát, és teszik most egyszerűbbé és gyorsabbá a tartásdíj behajtását.

Nagy Anna, az Egyedülálló Szülők Klubjának elnöke elmondta: több mint 90 ezer olyan gyermek van Magyarországon, akire járna havonta tartásdíj, de nem kapják meg annak ellenére, hogy a különélő szülő él, és az is tudható, hogy hol.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Hozzátette: nagyon hiányzik a gyerekeknek ez az összeg, az egyszülős családok több mint a fele szegény, és ebben nagy szerepe van annak, hogy csak egy szülő gondoskodik a mindennapi költségekről. Megjegyezte: miután megszakad a kapcsolat a két szülő között, sok szülő már nem akar jelen lenni gyermeke életében, holott az ember mindig felelős érzelmileg és anyagilag is a gyermekéért. 

Szólt arról is, hogy sokszor látják, a különélő szülő ki tudná fizetni a tartásdíjat, de annyira megromlott a két szülő között a kapcsolat, hogy a gyereket használják eszközként. Ez kegyetlen dolog; attól, hogy a szülőknek így alakult a kapcsolatuk, a gyereknek szüksége van az apjára és az anyjára - emelte ki.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. május 23. 08:28
Kihúzzuk a botot a küllők közül. Kezdjük az elején. Az 1989-es rendszerváltás óta kilenc darab kormá...
MEDIA1  |  2026. május 22. 17:01
A Keller András vezette Concerto Budapest és Szabó Stein Imre új, a MEZZO TV-n bemutatott, Bartók-ko...
ChikansPlanet  |  2026. május 22. 08:00
Az emelkedő üzemanyagárak világszerte újra napirendre hozták a közösségi közlekedés fontos, de soksz...
Bankmonitor  |  2026. május 21. 15:24
Fél év alatt érezhetően mérséklődtek a lakásárak és a bérleti díjak Gazdagréten - pont azon a panelp...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 23. 07:45