18 °C Budapest

Még mindig ez a legtutibb befektetés a piacon: így tényleg mindenki jól jár

MTI
2021. február 28. 10:05

Eddig 150 milliárd forint kamatot fizetett ki az állam a Magyar Állampapír Pluszban tartott befektetések után, továbbra is a legnépszerűbb befektetések egyike a szuperállampapír, amit még a koronavírus-válság sem tudott felülírni - mondta Tállai András az MTI-nek.

A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára közölte: már csaknem 5500 milliárd forintért vásárolt a lakosság a Magyar Állampapír Pluszból, ami szerinte jelenleg az egyik legjobb befektetés, ugyanis öt év alatt összességében 27 százalék feletti hozamot biztosít.

Az állampapírt a debütálásának évében vásárlóknak már jóváírták az első fél éves és az első éves kamatot. A lakosságnak járó összeg 150 milliárd forint volt, ami ezután sokkal ütemesebben nő majd, hiszen az idő múlásával jelentősen emelkedik a papír hozama. Az első fél év után 3,5 százalék az évesített kamat, az első év végén 4 százalék, majd - folyamatos emelkedés után - az ötödik esztendő végén már hat százalék jár - részletezte.

A magas hozamszint mellett a szuperállampapír kedvező paraméterei közül a rugalmasságot emelte ki az államtitkár. A koronavírus-válságban nagy előny az, hogy ha valakinek szüksége van a pénzre, akkor bármikor, akár néhány hónap múlva is kiszállhat a befektetésből - mondta.

A kamatjuttatás napját közvetlenül követő öt munkanapon keresztül történő kiszállás esetén a teljes befektetett összeg zsebre tehető az addig elért kamatokkal együtt - tette hozzá az államtitkár. Rendkívül kedvező, 99,75 százalékos árfolyamon lehet kiszállni a papírból bármikor máskor is, ami a lakossági állampapíroknál szinte példa nélküli a nemzetközi gyakorlatban - mondta.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Kiemelte azt is, hogy a napi kamatozású szuperállampapír teljes hozama a családoknál, a lakosságnál marad, azután nem kell közterhet fizetni.

A lakosság mellett az ország versenyképességének növelésében is segíthetnek a lakossági állampapírok - emelte ki Tállai András.
Különösen krízisben nagy előny, hogy az államot külföldiek helyett a magyar lakosság hitelezi, mégpedig forintban. A szuperállampapírral tehát mindenki jól jár, előnyös a magánszemélyeknek és az állam számára is. "Ma Magyarországon a lakosság az állam egyik fő hitelezője és a kamatként kifizetett összeg is itthon marad" - fogalmazott az államtitkár.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. május 18. 12:12
Az MNB előzetes, 2026. első negyedévi adatai alapján több mint 7700 milliárd forintot készpénzben és...
Holdblog  |  2026. május 18. 09:37
Az új kormány legnagyobb tétje nem az lesz, mennyi pénzt tud visszaszerezni az elszámoltatásból, han...
MEDIA1  |  2026. május 18. 09:23
Az Átlátszónak adott interjúban Forgács Ágnes, a Ripost volt munkatársa arról beszélt, hogyan működö...
Kasza Elliott-tal  |  2026. május 17. 13:29
2024 végén elemeztem, és '25 januárjától követem. Elrepült hipp-hopp 16 hónap, és máris érdemes ráné...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 18. hétfő
Erik, Alexandra
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem