Mutatjuk, hogy 2025 tavaszán merre bukkanhatnak fel jó eséllyel az ellenőrök.
Január végéig mindenkinek meg kellett kapnia a 2020-as évre vonatkozó bankszámla-díjkimutatását, ami látványosan megmutatja, mennyit költöttünk bankolásra tavaly. A Bankmonitor.hu-hoz érkező kérdések alapján azonban úgy tűnik, sokaknak nem egyértelmű, hogy miért is olyan fontos ez a kimutatás, illetve gyakran magának a díjkimutatásnak a megtalálása is gondot okoz.
A 11/2018.(VIII.13.) Korm. rendelet kötelezi a bankokat arra, hogy 2021. január 31-ig ügyfeleiknek meghatározott formátumú, egységes díjkimutatást küldjenek. Tavaly ez még csak öt hónapról szólt, ám a most januári kimutatás már a teljes 2020-as év bankszámlaköltségeit tartalmazza. Bár az éves kimutatásban a havi számlakivonatokhoz képest nincsenek új információk, mégis sokat segíthet azzal, hogy egyben látjuk a költségeket, ami néha meglehetősen sokkoló. Ennek hatására talán többen átgondolják bankolási gyakorlatukat, vagy szétnéznek a piacon, kedvezőbb számlát keresve maguknak. Ebben a 12 hazai bank bankszámláit összehasonlító Bankmonitor bankszámla kalkulátor lehet például a segítségükre.)
Ezeket a díjakat tartalmaz a díjkimutatás:
- A fizetési számlához kapcsolódó díjakat (pl. a számla havi díja)
- A betéti kártyához kapcsolódó díjakat (bankkártya kibocsátási, éves díja)
- Az internetbank és a mobilalkalmazás díjait
- A telefonos banki szolgáltatások díjai
- Az SMS szolgáltatás díjait (például a netbanki belépésekről, tranzakciókról érkező üzenetek költségei)
- A fizetési számlához kapcsolódó kamatokat
- A folyószámlahitelhez kapcsolódó kamatokat és díjakat
Tudni kell azonban, hogy nem minden esetben jelent megoldást egy új bankszámla, előfordulhat, hogy a szokásainkon is változtatni kell.
A legfontosabb költségcsökkentő megoldások, amelyeket mi magunk is megtehetünk:
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség okos kihasználása. (Havonta két alkalommal, összesen 150 ezer forint összegű készpénz díjmentesen felvehető bármelyik bank ATM-jéből.) Elektronikus csatornán keresztül (netbank) érdemes az utalásokat elvégezni, mert ezek olcsóbbak a fióki ügyintézésnél.
Az SMS-értesítések minden banknál költséget jelentenek, számuk pedig egy évben akár több száz is lehet. Ha mobilalkalmazáson keresztül, úgynevezett push üzenetekben kérjük az értesítéseket, akkor ez a költség megspórolható. A legtöbb ember számára tökéletesen elegendő egy elektronikus bankkártya, amivel készpénz felvenni, üzletekben vagy az interneten vásárolni egyaránt lehet, természetesen mindezt akár külföldön is. Az elektronikus kártyák ráadásul sok esetben ingyenesek, ami éves szinten több ezer forint megtakarítást jelenthet.
Érdemes legalább 2 évente ellenőrizni, hogy van-e olcsóbb számla számunkra a piacon, és ha van, akár bankot váltani. Már csak azért is, mert már Magyarországon is elérhetők ingyenes bankszámlák, amelyeknél nem csak a havi díj nincs, hanem a legtöbb tranzakció díjmentes.
JÓL JÖNNE 3,1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 107 405 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 66 220 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 67 312 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Hol találom meg a díjkimutatásomat?
A bankok a díjkimutatást általában olyan formában küldik el, ahogy havi számlakivonat is érkezik. Amennyiben postán, levél formátumban szoktad megkapni, akkor a díjkimutatásnak is így kellett megjönnie januárban, míg ha elektronikusan kérted, akkor a netbankodban keresd. Ha nem találod, akkor előfordulhat, hogy a januári számlakivonat végéhez csapták hozzá
- K&H Bank: Az E-bank/elektronikus postaláda
- Gránit Bank: Netbank/Számlainformációk/Éves díjkimutatás
- Erste bank: Számlák/Elektronikus kivonatok/Éves díjkimutatás
- OTP Bank: Netbank/Számlakivonatok, szerződések, egyéb dokumentumok/Összes/Díjkimutatás
- Raiffeisen Bank: Netbank/Számlakivonatok, értesítők/Értesítők/Díjkimutatás
- Sberbank: Postai úton kapta meg minden ügyfél. Fontos, hogy a netbankon belül a havi számlakivonatok elérhetők, ám az éves díjkimutatás nem
- CIB Bank: A számítógépre letölthető netbanki alkalmazáson belül a “Szolgáltatások" menüpontban találod meg. Fontos, hogy a mobilbanki alkalmazásból nem érhető el.
- Budapest Bank: A 2020 decemberi számlakivonatot is tartalmazó PDF file végén találod az éves díjkimutatást
- Takarékbank: Netbank/Postaláda
- UniCredit Bank: Netbankok belül a Bankolás/Számlakivonatok/Mutassa a kategóriákat/Díjkimutatás menüponton belül a “Letöltés kiválasztva" gombra kattintva tudod letölteni a 2020-as kimutatást
- MagNet Bank: Netbank/Személyes/Levelezés

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Kiváló minőség a tányérodon – KMÉ-védjegyes termékek a Mecsek Baromfi Kft.-től (x)
A Mecsek Baromfi Kft. friss csirkehúsai elnyerték a KMÉ-védjegyet, amely biztosítja a vásárlók számára a valóban kiemelkedő minőséget.
-
A magyar befektetők fele nagy lehetőséget szalaszt el (x)
Egyre nagyobb az érdeklődés a TBSZ iránt, a befektetők többsége viszont még mindig nem használja ki ennek az adóhatékony befektetési módnak az előnyeit.
-
Hoppá! Tudtad melyik bank lett a legjobb lakossági állampapír forgalmazó? (x)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idén is a Gránit Banknak ítélte „Az év Lakossági állampapír forgalmazója” díj ezüst fokozatát.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


