13 °C Budapest

Angyal József: visszamenőleg varrna adót az önkormányzatok nyakába a Pénzügyminisztérium

2020. október 1. 12:35

Angyal József okleveles adószakértő szerint valójában adóemelést jelentett be erre az évre Varga Mihály pénzügyminiszter, erre a felvetésre azóta reagált a Pénzügyiminisztérium (PM). A szakértő szerint a PM sajtóosztálya nem cáfolta a megállapításait, csak pontosítja azokat. Válaszát ezúton közöljük. 

Angyal József adószakértő arról tájékoztatta lapunkat, hogy véleménye szerint egy jelenleg nem létező adó csökkentését jelentette be Varga Mihály. A pénzügyminiszter bejelentése szerint 2021-től az összes járványügyi szűrővizsgálat adómentes lesz, így tesztenként több mint hétezer forint adó spórolható meg. A szakértő kritikájára azóta a Pénzügyminisztérium közleményben reagált.

Azóta megérkezett a válasz Angyal Józsel részéről is, aki azt állítja, a PM sajtóosztályának közleménye nem cáfolja, pusztán pontosítja a megállapításait. "A hivatkozott NAV 2020.07.24.-i tájékoztatás is azt tartalmazza, hogy a vírusteszt adómentes. Ezzel helyezkedett szembe Varga Mihály "adócsökkentő" bejelentése, amikor arról tájékoztatott, hogy mégsem adómentes a vírusteszt" - írta Angyal József.

"A PM Sajtóosztálya pontosítja azt az adóalanyi kört, akiket adófizetési kötelezettség terhel. Adóalany az Önkormányzat, ha területén saját költségre vírustesztet végez a lakosság számára. Például az idősotthonok lakói számára. Pontosítja a PM Sajtóosztálya az adófizetés jogcímét is. Ez az Szja tv. 69-70.§ szerinti >>egyes meghatározott juttatások<<" - közölte a szakértő.

Varga Mihály a 2021-es tervezett adóváltozásokról beszélt, így a Sajtóközlemény hatályba lépésre vonatkozó mentegetőzése egyelőre nem értelmezhető. Ha visszamenőleges hatályú lesz is a vírustesztek adózásának eltörlése, akkor sem vitaható, hogy Varga Mihály - szembe fordulva a NAV 2020.07.24-i adómentességet rögzítő tájékoztatásával - kijelölt egy adóalany kört, akik számára mégsem adómentes a saját költségre végzett vírusteszt. Ezek elsősorban az önkormányzatok

- fejtette ki Angyal József. "Kérdésként merül fel, hogy az önkormányzatok tudnak-e arról, hogy jelenleg ilyen adókötelezettség terheli őket? Innentől kezdve politikai áthallása van az általam felvetett szakmai ügynek. Ezzel foglalkozni nem akarok, de fenntartom szakmai álláspontomat, hogy Varga Mihály bejelentéséig nem volt olyan NAV vagy PM állásfoglalás, amelyik az önkormányzatok által a lakosság, idősotthonok lakói számára végzett vírustesztek után tesztenként 7 ezer forint adót határozna meg" - folytatta.

A PM Sajtóosztálya által pontosított jogcím (egyes meghatározott juttatások) alapján az adó pontos összege: 19.500 forint hatósági árból az Szja tv. 69.§ (2) bekezdés b) pontja alapján az adóalapja 19.500 * 1,18 = 23.010 Ft. Ezt 15% szja és 15,5% szocho terheli, azaz 7.018 Ft. A hatósági ár életbe lépése előtt ez az adófizetési kötelezettség még magasabb lehet. Miután valószínűleg az önkormányzatoknak pontos kimutatása van az idősotthonokban és a lakosság számára végzett vírustesztekről, kiszámítható, hogy a PM mekkora adót kíván utólag az önkormányzatok nyakába varrni, majd nagy kegyesen eltörölni

- zárta sorait a szakértő. A válaszlevél előzményei korábbi cikkünkben olvahatók.

Ismét reagált a Pénzügyminisztérium

Cikkünk megjelenése után a Pénzügyminisztérium (PM) Sajtóosztálya az alábbi közleményt juttatta el a Pénzcentrum szerkesztőségének; a helyesbítést az alábbiakban változtatás nélkül közöljük:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

"A cikkben foglaltak szerint Angyal József adószakértő nincs tisztában a jövedelemadózás alapvető szabályaival. Számos vállalkozás és adótanácsadó szervezet kereste meg a Pénzügyminisztériumot azzal a kéréssel, hogy a teszteléssel kapcsolatos adókötelezettségtől, illetve a felmerülő adminisztrációs tehertől szabadítsa meg a kifizető cégeket, szervezeteket. A koronavírus-járvány indokolta időszerűsége mellett a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs többek között ezért is döntött a szűrővizsgálatok adómentességről.

Nemcsak valótlan, de az olvasókat súlyosan félrevezeti az a cikkbéli állítás, amely szerint adófizetési kötelezettség csak akkor létezik, ha az szerepel egy PM vagy NAV állásfoglalásban. Így súlyosan téved a cikk abban is, hogy a PM utólag kíván az "önkormányzatok nyakába adót varrni".

Abban is súlyosan téved a cikk, hogy csak az önkormányzatokat érinti az adókötelezettség. A vállalkozásokat is érinti, amennyiben a munkavállalója hozzátartozójának fizeti ki a tesztelését, vagy amikor egy cég önkéntes felajánlás alapján biztosítja pl. az oktatási, szociális intézmények részére a tesztelést. Az ilyen jellegű adókötelezettség már évtizedek óta létezik, legfeljebb az adóztatás mikéntje változik, de az a tény, hogy ezek szja-kötelesek, és az egészen addig nem változik, amíg azt a jogalkotók adómentessé nem teszik. Ez történhet most meg, amennyiben az Országgyűlés megszavazza a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs javaslatát."

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 10:51
Rovó Attila, a belföld rovat vezetője és Windisch Judit turnusvezető esetében már biztos a távozás,...
Holdblog  |  2024. április 18. 08:28
Az elektromos autók térnyerésének nagy nyertesei között lehetnek a lítiumot kitermelő bányatársaságo...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 07:54
A Manna FM Valódi Nők című műsorának vendége volt Süle-Szigeti Bulcsú, a Bankmonitor nyugdíjszakértő...
Kiszámoló  |  2024. április 17. 21:41
Az Eurostat ábrája arról, hogy melyik uniós ország mennyit költ az egészségügyre a GDP arányában. (M...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem