13 °C Budapest

Megéri jól tanulni: ennyivel több lehet mától a hallgatói ösztöndíj

2020. február 1. 12:04

Február 1-jétől 30 százalékkal, 166 ezer forintra emelkedik a hallgatói normatíva összege. A felsőoktatási ösztöndíjakra fordítható keret ezzel bő két év alatt összesen 40 százalékkal bővül.

A hallgatói normatíva emelése a szociális és tanulmányi ösztöndíjak fokozatos növekedését teszi lehetővé. Az egy főre számított hallgatói támogatás összege két lépcsőben nőtt: 2018. szeptember 1-jétől 119 ezer forintról 128 520 forintra, idén február 1-jétől pedig további csaknem 30 százalékkal, 166 ezer forintra emelkedett. Így összesen 40 százalékkal bővült a felsőoktatási ösztöndíjakra fordítható keret, amelyre a kormány 2020-ban 3,5 milliárd forint többletforrást fordít.

A hallgatók 17 különböző, az oktatási intézmények és az állam által nyújtott tanulmányi vagy rászorultsági ösztöndíjat vehetnek igénybe. A 2019-2020-as tanévben is több mint ezer hallgató kap nemzeti felsőoktatási ösztöndíjat. Ebben az elismerésben a kiemelkedő tanulmányi eredményű, tudományos diákköri munkában, szakmai téren, szakkollégiumi képzési programhoz kapcsolódóan kimagasló teljesítményt nyújtó hallgatók részesülhetnek.

A Klebelsberg Képzési Ösztöndíj a jövő pedagógusait támogatja, az egészségügybe készülők a Michalicza-ösztöndíjat és az egészségügyi alapképzések ösztöndíját pályázhatják meg, a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram célja a magyar-magyar cserekapcsolatok erősítése. A fiataloknak a hazai felsőoktatási ösztöndíjak mellett lehetőségük van külföldi részképzésen vagy szakmai gyakorlaton is részt venni. A mobilitási ösztöndíjak fő célja, hogy oktatási, nyelvi és kulturális tapasztalatok megszerzését támogassa egy másik országbeli felsőoktatási intézményben.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 7. 18:44
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke szerint a sajtó veszélybe sodorta egy lelőtt amerikai vadászgép...
Holdblog  |  2026. április 7. 11:16
A BB tengely második részében: a Baltikum és a Balkán országainak rangsora a háztartások fogyasztása...
ChikansPlanet  |  2026. április 3. 08:00
Franciaországban több ezer kilométernyi használaton kívüli vonatsín áll. Egy francia startup hibrid...
Összkép  |  2026. április 3. 01:31
A hazai társadalommal és gazdasággal foglalkozó tudományos és elemző munkák eredményeinek átfogó átt...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 8. szerda
Dénes
15. hét
Április 8.
A romák világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?