Vagyona felét bukta el Dévényi Tibor: ez áll a háttérben

2020. január 18. 15:59 2 perc

Hatvan éves kora felett vált el Dévényi Tibor, aki most elárulta, hogy a váláskor odaadta a vagyona felét a feleségének. Elsőre érthetetlennek tűnik a lépés, pedig nem biztos, hogy ezzel rosszul járt a veterán DJ. Egy házassági szerződéssel azonban már a frigy első percében felkészíthetjük magunkat arra az esetre, ha a később elmúlt szerelem után az anyagiak miatt pereskedni kelljen.

Dévényi Tibor már elmúlt hatvan éves, amikor elvált. A váláskor a teljes vagyona felét önként a feleségére hagyta - mondta el a Best magazinnak. Azt mondta, a legtöbb ismerőse nem értette, hogy miért adta oda a vagyona felét exfeleségének. Dévényi Tibor saját elmondása szerint ezt válaszolta az ügyvédének:

Nézd, ez a pénz végső soron úgyis a gyermekeinké lesz. Mindegy, hogy melyik oldalról kapják. Az a nő pedig, aki két ilyen szép és okos fiút szült nekem, az igazán megérdemli ezt.

Ezzel egyébként még nem is járt annyira rosszul. A válóperes eljárásokban a családi vagyon jelentős részének sokszor jogi úton szerzi meg az egyik vagy a másik fél, ráadásul a gyermeken keresztül akár a későbbi, már a szétválasztott házasságot követő család vagyonának egy részét is követelheti a másik fél. Azok a felek, akik pedig közös vagyontárgyaikat a másik fél nevére íratják, egészen rosszul járhatnak.

Egy házassági szerződés megold mindent

A házasságkötés elején, amikor még senki nem gondol arra, hogy évek múlva akár rosszul is alakulhat a frigy, kevesen gondolkodnak házassági szerződésen. Pedig érdemes, hiszen ebben pontosan le lehet fektetni a szabályokat azokra az esetekre vonatkozóan, hogy a válás után mi történjen a család vagyonával - legyen az ingatlan, vagy pénzügyi eszközökben tartott megtakarítás. De az sem mindegy, hogy a közös lakáshitellel mi történik.

A házassági szerződést ügyvédi irodánál tudjuk megkötni, aminek van valamekkora munkadíja - ez jellemzően pár tízezer forint, ügyvédi irodától függően. Ez az összeg soknak tűnhet, de eltörpül a házasság egyéb költségeihez képest - nem beszélve a válással járó procedúráról.
Ebben lefektethetik a vagyonszerzés módját, és abban a tulajdonosi részarányokat, tisztázza a házasságba belépők vagyoni helyzetet (ki az, akinek hitele van, és kinek van vagyona esetleg), és a válás utáni jogi lehetőségeket.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. november 7. 19:30
Meglepő a kép, ha időbeli és nemzetközi összehasonlításban nézzük a fontos makromutatókat. Milyen is...
Holdblog  |  2026. november 7. 07:00
Emelkednek a hozamok a világban. Nem ímmel-ámmal, hanem rendesen, mintha nem lenne holnap. Az okokka...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?