Bármikor megtörténhet: 10-ből 3 magyar 1 hónapon után mehetne a híd alá

Bármikor megtörténhet: 10-ből 3 magyar 1 hónapon után mehetne a híd alá

2019. november 19. 12:02

A magyarok átlagosan 7 hónapra elegendő megtakarítással rendelkeznek, ám a 35 százalékuknak mindössze annyi spórolt pénze van, amelyből egy hónapig tudna megélni fizetés nélkül. Egy friss felmérés szerint a férfiak 30 százaléka, a nők 41 százaléka tudná magát egy hónapig fenntartani a tartalékaiból.

Az országon belül a nettó fizetések között óriási eltérések vannak a hivatalos statisztikák szerint, a K&H biztos jövő felméréséből pedig az is kiderül, hogy nagyon eltérő mértékű tartalékkal rendelkeznek a magyarok. A KSH adatai szerint az első félévben az országos nettó havi átlagfizetés - adókedvezmények nélkül - 239 ezer forintot tett ki. Az országon belül az eltérések óriásiak: csak a budapestiek, a Győr-Moson-Sopron megyében és Fejér megyében élők átlagfizetése haladta meg az átlagot.

A fővárosiak havi nettója közel 300 ezer forint, Győr-Moson-Sopron megyében 252 ezer, Fejér megyében pedig 240 ezer forint ugyanez. A sor végén áll például Békés megye és Szabolcs- Szatmár-Bereg, előbbiben 173 ezer forint, utóbbiban 164 ezer forintra rúgott a havi átlagos nettó.

Itt a legrosszabb a helyzet

A fizetésekben látható különbségekhez hasonlóan nagy eltérések vannak a felmérésében is. A kutatás szerint a szerint a 30-59 éves magyarok átlagosan 7 hónapra elegendő megtakarítással rendelkeznek, azaz ennyi ideig tudnák finanszírozni az életüket, ha nem lenne a fizetésük.

A legkedvezőtlenebb adat, hogy a megkérdezettek 35 százaléka, vagyis harmada mindössze 1 hónapra elegendő tartalékot tud felmutatni. A keleti országrészben 45 százalék tartozik ebbe a kategóriába, míg nyugaton 25 százalék. A válaszadók majdnem negyede - 24 százaléka - legfeljebb 3 hónapig lenne képes finanszírozni az életét, 17 százalékuk pedig 6 hónapot mondott. 12 százalékos azoknak az aránya, akik 1 évig kihúznák a felhalmozott tartalékból, 7 százalékuk pedig 1-2 évre elegendő pénzzel rendelkezik. A megkérdezettek 5 százaléka több mint két évig tudna megélni.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Különbségek

A felmérés készítői szerint egyre többen igyekeznek takarékoskodni, ehhez a bérek emelkedése segítséget ad, de az országon belüli különbségek és az emberek megtakarításai közötti eltérések terén van még tér a fejlődésre. A takarékoskodás azért is fontos, például hosszú távra, hogy a nyugdíjas években ne legyenek anyagi gondjai az érintetteknek.

Székely Pálma, a K&H Biztosító életbiztosításokért és saját értékesítési csatornákért felelős vezetője elmondta: "Érdemes mielőbb megkezdeni a rendszeres takarékoskodást, például az adókedvezménnyel igénybe vehető nyugdíjbiztosítási konstrukciókkal. Aki például 30 évesen havi 10 ezer forintot félre tud tenni, az 65 éves korára akár 10 millió forintos összegre is szert tehet. Ha ugyanígy 10 millió forintot szeretne 65 éves korában, de csak 45 vagy 55 évesen kezd spórolni, akkor már havonta 30 ezer vagy több mint 60 ezer forintot kell félretennie egy nyugdíjbiztosítási konstrukció segítségével."

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2022. október 2. 12:30
A befektetések és megtakarítások piacán is fontos hírek és újdonságok láttak napvilágot a héten. A B...
Holdblog  |  2022. október 2. 07:00
Archívumunkból (2020) Magyarországon a rendszerváltás utáni években kiépült egy hazai tulajdonb...
MEDIA1  |  2022. október 1. 21:16
A Media1 vendége volt az ARC kiállítás egyik alapítója és szervezje, aki sok érdekességet említett a...
Kasza Elliott-tal  |  2022. szeptember 30. 22:01
Adtam és vettem is, és osztalékemelések is voltak, de alapveten most pénzt gyjtök a késbbi vásárláso...
Ismét zsebbe kell nyúlnia a magyar szülőknek: súlyos kiadás vár rájuk a következő hónapokban

Az infláció miatt a szülőknek a zsebpénz politikájukat is át kell gondolniuk, hiszen minden drágul, így bizony a zsebpénzt is emelni kellene.

Ők azok, akik a válságból is profitálnak: keveseknek jön be, de nagyot kaszálnak majd

Pistyur Veronika szerint a válságban erős üzleti tervek is születhetnek, hiszen jobban figyelünk, és reagálunk, mint akkor, ha kényelem van.

Rengeteg magyar kedvenc terméke tűnhet el a boltok polcairól: óriási a baj, ennek nem látni a végét

Papírhiány, munkaerőhiány, az adózási rend változása mind hozzájárul ahhoz, hogy egyre nehezebb kiadni könyveket.

Lenullázhatja a magyar családokat a rezsiemelés: ide menekítsd a pénzed, amíg megteheted

Sokan a téltől félnek, mondván nehéz lesz kikalkulálni a megemelkedett rezsiárakat, de a lakásárak, albérlet árak is az egekben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. október 2. vasárnap
Petra
39. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Győr - Nyugat-magyarországi Gazdasági Fórum 2022
Ingyenes régiós fórum a helyi kkv-knak szakértőkkel.
Megújuló energia workshop a Lakás kiállításon
3 napig ingyenesen a LAKÁS KIÁLLÍTÁSON szeptember 23-25 között!
EZT OLVASTAD MÁR?