17 °C Budapest

Sok magyar számláját zárolták: ezt csináld, ha fel akarod oldani

2019. november 13. 12:33

A teljes magyar bankszektort szigorú megfelelés elé állította a vonatkozó jogszabály által előírt kötelező adategyeztetés, melynek elmaradása esetén a pénzügyi intézmények 2019. november 1-jén kötelesek voltak - az adategyeztetés végrehajtásáig - zárolni azon ügyfeleik számláit, akik a megjelölt határidőig nem tettek eleget kötelezettségüknek.

Az MKB Bank 2018 novemberében kezdte az adategyeztetési kötelezettséggel kapcsolatos figyelemfelhívási és tájékoztatási kampányát, melynek teljes időtartama alatt jelentős erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy ügyfelei pontos és naprakész információkkal rendelkezzenek az adategyeztetéssel kapcsolatos teendőikről - írja közleményében a bank. Az ügyfélszámlák zárolásának elkerülése érdekében az MKB Bank a rendelkezésre álló valamennyi írott és elektronikus csatornáján, ügyfélszolgálatán és teljes hálózatában folyamatos tájékoztatást biztosított ügyfelei részére. A beérkezett dokumentumok gyors feldolgozása megkönnyítette az esetlegesen hiányosan rendelkezésünkre bocsátott adatok pótlását.

Örömmel adunk tájékoztatást arról, hogy az előírt határidőig az MKB Bank csaknem valamennyi ügyfele maradéktalanul eleget tett adategyeztetési kötelezettségének. Ügyfeleinknek ezúton is tisztelettel köszönjük aktív együttműködésüket, amellyel lehetővé tették az MKB Bank számára e fontos törvényi feladat határidőben történő teljesítését.

- írja a bank. Az adategyeztetési kötelezettségüket esetlegesen még nem teljesítő ügyfeleinket ügyfeleket arra kérikkérjük, hogy fáradjanak be legközelebbi fiókunkba, ahol - az adategyeztetés elvégzését követően - munkatársaink haladéktalanul intézkednek számlájuk zárolásának feloldása érdekében.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 25. 18:10
Az RTL szerint nem igaz, hogy megszűnik a Heti Hetes: a műsor csupán átmeneti szünetre megy, majd mé...
Összkép  |  2026. szeptember 25. 18:03
Amerika és Irán háborújának van egy titkos mellékfrontja a digitális térben, ami a pénzről szól. Nem...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 25. 12:13
Gyakori igény, hogy valaki a meglévő ingatlanját szeretné lecserélni egy újabb, nagyobbra, amely az...
Holdblog  |  2026. szeptember 25. 09:56
Költsenek többet, tegyenek félre kevesebbet, vállaljanak több gyermeket - a kínai gazdaság gondjaira...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
39. hét
Szeptember 27.
A siketek világnapja
Szeptember 27.
Tengerészeti világnap
Szeptember 27.
A fehér kendő napja
Szeptember 27.
A szív világnapja
Szeptember 27.
A Szentírás vasárnapja
Szeptember 27.
Idegenforgalmi világnap
Szeptember 27.
A Google születésnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 27. 16:05