Péntek délutánra látványosan javult a hangulat a tengerentúli részvénypiacokon a csütörtöki zuhanás után.
Valamennyi országgyűlési képviselő és nemzetiségi szószóló leadta a január 31-i határidőre a saját és a vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, gyermekeinek vagyonnyilatkozatát - közölte Hargitai János, az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke az MTI-vel.
A testület vezetőjének tájékoztatása alapján a 197 országgyűlési képviselő, a nemzetiségi képviselő és 11 nemzetiségi szószóló vagyonnyilatkozata február 1-jétől nyilvános, és megtekinthető az Országgyűlés honlapján.
Áder János államfő szűk 5 millió forinttal növelte megtakarításait 2018-ban, amelynek összértéke a csütörtökön nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozata alapján 69,5 millió forint.
Orbán Viktor miniszterelnök nevén továbbra is a XII. kerületi 233 négyzetméteres ingatlan fele, valamint a felcsúti 63 négyzetméteres ház van. Megtakarításait az elmúlt fél évben több mint 400 ezer forinttal növelte, a házára 2002-ben felvett 20 milliós jelzáloghiteléből még 3 516 925 forintot nem fizetett vissza.
Kövér László felerészben tulajdonosa egy 1991-ben vásárolt 654 nm-en fekvő 143 nm-es családi háznak Szigetszentmiklóson, nevén van egy 2014-es Skoda Superb gépkocsi, pénzintézeti megtakarításai 2 millióról 4 millióra növelte. Banki tartozása 10 millió forint.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke egy pápai 50 négyzetéteres lakás és egy kötcsei 267 négyzetméteres lakóház tulajdonosa, értékpapírban elhelyezett megtakarítása több mint 659 millió forint, de 2 milliós banki tartozása is van. Az Altus Kft-ből valamivel több, mint 298 millió forintot vett ki tavaly.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Senider Tamás, a Jobbik elnökének összesen 9 ingatlan van a nevén,egy 2007-es Fiat Punto és egy traktor. Másfél millió forinttal tartozik a banknak és 3 milllióval magánszemélyeknek.
Ungár Péter egy Toyota Land Cruiser tulajdonosa, összesen 3 cégben van érdekeltsége.
Hatalmas pofont kapott a zloty, miközben nagy dobásra készül a magyar piacon a német sztáralapkezelő
A befektetők az amerikai félidős választásokra és a geopolitikai kockázatokra figyelnek.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







