Több tízezer, 18 és 20 év közötti fiatal számára tartogat átlagosan 110-126 ezer forintos, szabadon felhasználható életkezdési támogatást a magyar állam.
Magyarországon a magas téli szállópor-koncentráció egyik fő oka az, hogy a családi ház állomány 70 százaléka, azaz mintegy 1,8 millió lakóépület nem, vagy nem megfelelően hőszigetelt, miközben a háztartások több mint harmada fosszilis energia felhasználásával fűt. Friss adatok szerint közel 800 ezer család szénnel, alacsony fűtőértékű lignittel, fával, rosszabb esetben pedig hulladékok elégetésével fűti energiapazarló otthonát. Megfelelő szigeteléssel azonban csökkenthető ezen ingatlanok fűtési energia igénye, ezzel pedig a szállópor-koncentráció is 40-50 százalékkal alacsonyabb lenne.
A téli fűtési szezonban jelentkező magas szállópor-koncentráció nemcsak a falvak, hanem a nagyvárosokat és Budapest agglomerációját is érinti, hiszen a levegőszennyezettségért legnagyobb részben a lakossági fűtés a felelős.
A fosszilis tüzelőanyagok, elsősorban a szén elégetésével a levegőbe kerülő, mikroszkopikus, 10 mikron átmérőjű, vagyis az emberi hajszál vastagságával azonos nagyságú szennyező részecskék bizonyos földrajzi és időjárási körülmények mellett szmogot, azaz füstködöt idézhetnek elő. A szmog leginkább szélcsendes időjárás esetén, magas légnyomás és megnövekedett relatív páratartalom, valamint jellemzően -3°C és +5°C közötti hőmérséklet mellett alakul ki.
Komoly egészségügyi kockázat
A szmog miatt sok esetben csak évek múlva jelentkezik súlyos betegség, például asztma, tüdőrák vagy szívinfarktus, de az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adatai Magyarországon évente több mint 14 ezer ember hal meg a levegőszennyezésre visszavezethető okból.
- mondta a Kanyuk László, a Knauf Insulation Kft. szigetelési szakértője. "A folyamatosan pályázható, komplex energetikai felújítási programok azért is példaértékűek, mert a támogatott családok házainak szigetelésével nemcsak azok energiaigényét és fűtési költségét csökkenthetjük akár 40-50 százalékkal, de egyben az általuk kibocsátott káros égéstermékek mennyiségét is, amivel mind a támogatottak, mind a környék lakosságának egészségét védjük" - tette hozzá a szakember.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Kicsiben még most sem késő elkezdeni
A szakemberek számításai szerint, ha az állam minden évben 100-150 milliárd forinttal támogatná a korszerűtlen családi házainak komplex energiahatékonysági felújítását - nyílászárók cseréjét, családi házak szigetelésének és fűtési rendszerének korszerűsítését - akkor 10-15 éven belül jelentősen javítható lenne a levegőminőség.
Kicsiben azonban még most sem késő elkezdeni. Ha egy családiház-tulajdonos csak annyit tesz, hogy üveggyapot szigetelőanyagot terít végig háza padlásán, vagyis szigeteli annak födémjét, már azzal 25 százalékos energia- és költségmegtakarítást érhet el, nem utolsó sorban pedig csökkentheti a szállópor kibocsátást is.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







