36 milliárd forintot buktak a nyugdíjpénztárak fél év alatt

MTI
2018. augusztus 29. 08:30 1 perc

Az idén ismét rekordot dönthet a díjbevétel az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, miután az első hat hónapban 60,6 milliárd forint folyt be az intézményekhez, 15 százalékkal több, mint tavaly - írta a Világgazdaság szerdán.

A jegybank adatait ismertetve a lap kitér arra: hiába változtak 2017-ben a cafeteriaszabályok előnytelenül a pénztárak számára, a munkáltatói hozzájárulások csak átmenetileg estek vissza tavaly, idén már ismét nőnek. Az első fél évben a cégek 19,15 milliárd forinttal járultak hozzá dolgozóik nyugdíjcélú megtakarításaihoz, ez 9 százalékkal több a tavalyinál. A pénztártagok egyéni befizetéseinek összege 24,2 százalékkal nőtt, a fél év végén már megközelítette a 42,4 milliárd forintot, emellett több mint 10 milliárd forintnyi adóvisszatérítés is gyarapította a számlákat.

Rossz hír azonban, hogy a tőzsdék esése és az állampapírhozamok emelkedése miatt a kasszák befektetésein veszteség keletkezett. Fél év alatt 35,7 milliárd forintot buktak el, így teljes vagyonuk csökkent az év végi, rekordnak számító 1392 milliárdról 1379,4 milliárd forintra - írta a lap, hozzátéve: ez azt jelenti, hogy egy átlagos pénztártag egyenlege még mindig 1,2 millió forint fölötti. Érdekesség, hogy elindult a járadékfizetés is a pénztáraknál. Az MNB adatai szerint a második negyedévben összesen 2,63 millió forintot utaltak ki a nyugdíjba vonuló pénztártagoknak.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
Holdblog  |  2026. november 4. 09:04
Harminc éve Magyarország még a régió egyik legjobban motorizált országa volt, mára azonban szinte mi...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 4. 21:29