A Pénzcentrum három hazai alapkezelő szakértőjét kérdezte arról, meddig tarthat még a mesterséges intelligencia rali.
A magyar lakosság körében a hosszú távú pénzügyi tervezés és a nyugdíjas évekre való felkészülés témáiban végzett kutatásokban résztvevők gyakran számoltak be a jövőjükkel kapcsolatos kétségeikről, akár félelmeikről is. A negatív jövőképhez ugyanakkor sűrűn társult passzivitás. Úgy gondolták, hogy pénzügyileg nehéz, sőt válságos jövő és öregkor vár rájuk, de csak ritkán volt konkrét elképzelésük ennek kivédésére. A tétlenség és a halogatások mögött bizonytalanság húzódik meg.
A magyar munkavállalók 27 százaléka vallja magát rendszeres megtakarítónak, ami messze elmarad a világszerte mért 39 százaléktól. Mindenhol a világon fontos, hogy a munkavállalók minél korábban megfelelő megtakarítási szokásokat alakítsanak ki. Az Aegon Nyugdíj-felkészültségi kutatásából kiderül, hogy mely életesemények hatására kezdenek takarékoskodni az emberek. Ezek az események alapvetően két csoportra oszthatók. Az elsőbe tartoznak a munkáltató általi ösztönzők, amelyek kellő lökést adhatnak a munkavállalóknak, hogy megtegyék az első lépéseket a rendszeres megtakarítás irányába, a másikba pedig azok az életesemények, amelyek katalizátorként szolgálnak az egyén számára.
Magyarországon a globális átlaghoz képest sokkal kisebb mértékben indítják el a munkavállalókat a rendszeres megtakarítás felé a munkáltatóhoz köthető okok. Tízből három magyar munkavállaló kezdett takarékoskodni a munkáltató miatt, míg nemzetközi szinten tízből négyen, ami a nyugdíjrendszer második pillérének magyarországi hiányáról árulkodik. A magyar munkavállalók csupán 7 százaléka kezdett el takarékoskodni amiatt, hogy a munkáltatója automatikusan beléptette a munkáltatói nyugdíjprogramba, miközben globálisan 15 százalék döntött ennek hatására.
Hasonlóképpen, a munkavállaló nyugdíjcélú megtakarításához felajánlott munkáltatói hozzájárulás a magyar munkavállalók 4 százalékát, míg nemzetközi szinten a munkavállalók 12 százalékát mozgatta meg. Ugyanakkor a magyarok nemcsak a munkáltatói nyugdíjprogramok hiánya miatt maradnak le a világátlaghoz képest abban, hogy a munkáltatóhoz kapcsolódó okok miatt kezdenének el takarékoskodni. Magyarországon csupán a válaszadók 6 százaléka jelezte, hogy munkába álláskor kezdett el félretenni a nyugdíjára, miközben a világban ugyanez az arány 11 százalék.
Ezzel szemben az életszakaszhoz köthető okok sokkal több magyar munkavállalót sarkallnak megtakarításra (43 százalék), ami nem sokkal marad el a nemzetközi átlagtól (47 százalék). Egy bizonyos életkor betöltése 29 százalékot inspirált megtakarításra, a családalapítás további 16 százalékot. Érdekes megemlíteni, hogy a magyarok 28 százaléka minden különösebb ok nélkül kezdett el takarékoskodni, vagy olyan okból, amire már nem emlékszik.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ha nem is azonosítható be pontosan a kiváltó ok, a megtakarítás szokásának kialakítása a lényeg.
Azon kevesek közül, akiknek van ugyan vészhelyzeti tervük, sokan olyan forrásokra támaszkodnak, amelyek nem kifejezetten erre a célra valók, például saját megtakarításaikra, az otthonuk eladására, vagy a házastársuk jövedelmére, bár sokan rendelkeznek munkanélküliség esetére szóló biztosítással is.
Annak érdekében, hogy a magyar lakosság megfelelőképpen fel tudjon készülni a váratlan eseményekre és a nyugdíjas éveire, az Aegon Magyarország pénzügyi edukációs kampányt indít a tavaly elindított Aegon Pénzügyi Akadémia keretén belül. A kezdeményezés lényege, hogy az érdeklődők a webes felületen keresztül színes és hasznos tartalmakon keresztül bővíthetik pénzügyi ismereteiket. Internetes oldalukon egyebek mellett animációs videókkal, személyiségteszttel, e-learning anyagokkal találkozhatnak az érintettek, amelyekből érdeklődési körük, vagy éppen rendelkezésre álló idejük szerint válogathatnak.
Ilyen új módszerrel fosztják ki a gyanútlan autósokat: egyetlen kattintással úszhat az összes pénzed
Újabb megtévesztő SMS‑hullám érte el a magyar felhasználókat: ezúttal a „Rendőrség” nevében küldenek üzenetet







