6 °C Budapest

Lassan minden fiatal a szüleinél lakik: ezért nem akarnak költözni

2017. március 1. 16:02

A huszonévesek több mint fele, a harmincasoknak pedig majdnem egyharmada élvezi még a mamahotel vendégszeretetét, azaz lakik együtt a szüleivel. A különköltözés életkori kitolódása nemzetközi jelenség, és általában a családalapítás közeledésével, 30 éves kor felett erősödik fel az igény a saját otthon iránt. Amikor megszólal a "vészcsengő", sok esetben anyagi okok is akadályozzák a költözést.

A tanulás, házasságkötés kitolódásával általánossá vált, hogy a 20-as és 30-as éveikben járó fiatal felnőttek közül sokan laknak még a szülői házban. A Fundamenta fiatalok lakáshelyzetét vizsgáló országos reprezentatív kutatásából kiderül, hogy a huszonévesek 58 százaléka lakik még a szüleinél, a harmincasoknál pedig 27 százalék ez az arány. A férfiak gyakrabban (33 százalék) élnek együtt a szüleikkel, mint a nők (23 százalék), és főként a kisebb városok lakóira jellemző a "mamahotel" igénybevétele, a falvakban és a nagyobb városokban kevésbé.

A szülőkkel lakók 29 százaléka elégedett a jelenlegi helyzetével, a többiek viszont költözni szeretnének előbb-utóbb. A legtöbben (41 százalék) néhány év múlva, majdnem harmaduk pedig (30 százalék) minél hamarabb saját háztartást szeretne. A költözési szándékot természetesen jelentősen befolyásolja az életkor: a harmincasok azok, akikben a legerősebb a változás vágya. 46 százalékuk említette, hogy a lehető leghamarabb önálló háztartásba költözne, a húszasoknak mindössze 28 százaléka szeretne gyorsan változtatni a helyzetén. Az életkor mellett a párkapcsolat és a családtervezés közelsége meghatározó: főként azok nagyon költözéspártiak, akik párkapcsolatban élnek, valamint gyereket terveznek.

Az eredmények alapján manapság sokan 30 éves korukhoz közeledve kezdenek családalapítással foglalkozni. A kapcsolatok ekkor válnak komolyabbá, a párok elkezdik tervezgetni a közös jövőt. Általános vélekedés, hogy a családalapításhoz stabilitás, saját otthon szükséges. A kutatás eredményeinek egyik érdekessége, hogy bár a legtöbben a lakáscélú megtakarítást tartják a legjobb megoldásnak a saját otthon megteremtéséhez, sokan mégis későn kezdik el a takarékoskodást, így számukra évekkel is eltolódhat a sajátlakás-projekt, azaz a kiköltözés a mamahotelből.

A kutatás azt mutatja, hogy a szülővel élő fiatalok 10 százalékának, a szülővel élő párok 18 százalékának van megtakarítása lakás-takarékpénztárban. Azok a fiatalok, akik rendelkeznek saját vagy családi segítséggel nyitott lakásszámlával, optimistábban látják a jövőt, és úgy gondolják, ha aktuálissá válik a lakásvásárlás, majd nagyobb keretből gazdálkodhatnak. Azok sincsenek elkésve, akiknek még nincs lakáscélú megtakarításuk, hiszen hitelfelvétellel kiegészítve akár egy 4 éves előtakarékosság is jó alapként szolgálhat az otthonteremtéshez és a mamahotel elhagyásához.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A mamahotel általános jelenség az egész EU-ban

A mamahotel nemcsak Magyarországon, hanem Európa-szerte általános jelenség: az Európai Unióban a 18 és 31 év közötti fiatalok majdnem fele él még együtt a szüleivel. Az észak-európai országok többségében ez az arány 25 százalék, míg Máltán, Horvátországban és Szlovákiában 70-78 százalék lakik a szülőkkel. Az egyes országok közötti különbségek nemcsak az anyagi jóléthez köthetőek, hanem az adott országra jellemző normák, értékek és szokások is meghatározhatják.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm