Növekvő forgalomban emelkedett a BÉT részvényindexe a héten, pénteken a BUX 99 589,80 ponton zárt, 1614,50 ponttal, 1,65 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Pozitívan értékelik a fogyasztók a virtuális valóság, valamint a szelfivel történő fizetés térnyerését. A jelentés, amelyhez több mint 3,5 millió közösségi média posztot elemeztek, arra az eredményre jutott, hogy a digitális tárcák érdeklik leginkább a fogyasztókat jelenleg, az elemzett - fizetéstechnológiáról szóló - nyilvános beszélgetések 75 százalékában legalábbis ez volt a téma.
A Mastercard ötödik alkalommal tette közzé tanulmányát, amelyben a közösségi médiában nyilvánosan elérhető beszélgetések tartalmát elemezték. A fizetés-technológiai fókuszú posztok vizsgálata során a szerzők több mint kétmillió olyan említést azonosítottak, amelyek a digitális tárcákhoz kapcsolódtak, ezek 84 százaléka a Twitter felületén volt elérhető. Az üzenetekből kiderült, hogy a fizetés mellett a vásárlók szívesen használnák digitális tárcájukat hűségkártyák vagy akár utazási bérletek tárolására is.
Az olyan új technológiák, mint a mesterséges intelligencia vagy a digitális személyi asszisztensek (mint például a Google Home vagy az Amazon Echo) szintén népszerű témák voltak 2016-ban. A tanulmány kimutatta, hogy különösen az utolsó negyedévben beszéltek gyakran a felhasználók arról, hogyan vásárolhatnak az újabb és okosabb eszközökkel.
Melyik témákkal foglalkoznak legszívesebben?
- A fejlődő technológiák témájában a hordozható eszközökről esett a leggyakrabban szó, köszönhetően a technológiai és fizetési szolgáltatók együttműködéseiről szóló bejelentéseknek. Az ázsiai régióban például a vásárlók előszeretettel osztottak meg pletykákat arról, melyik digitális tárca milyen okoseszközbe lesz integrálható.
- A digitális asszisztensek, a virtuális valóság és a mesterséges intelligencia szintén gyakran előkerülő téma volt az új fizetési lehetőségek között. Az észak-amerikaiak egyre többször beszéltek arról, hogy egy okos asszisztensnek adott utasítással még gyorsabban küldhetnek és kaphatnak pénzt mobilon keresztül.
- A dolgok internete forró téma volt, különösen Észak-Amerikában és Európában, ahol a beszélgetések 44 illetve 36 százaléka erről a témáról szólt. A beszélgetések központjában az a folyamat állt, ahogy a dolgok internetéből a fizetések internete válik, és ez bármely okoseszközön elérhető lesz.
A technológia fejlődésével egyre több felhasználó tapasztalhatja meg a készpénzmentes világ előnyeit . Az idei tanulmányunk azt mutatja, hogy egyre nagyobb érdeklődésre tartanak számot azok az új vásárlási és fizetési megoldások, amelyek néhány éve még elérhetetlennek tűntek, mára viszont a mindennapjaink részét képezhetik.
Beszélgetéseik során a felhasználók újra és újra kiemelték, hogy az új technológiák és fizetési megoldások sikere attól függ, hogy ezek mennyire biztonságosak, mennyire védenek meg a lehetséges visszaélésektől. A magasabb szintű biztonságot nyújtó biometrikus és hasonló hitelesítések iránt a vásárlók közel fele (43%) mutatott érdeklődést. Az ezekről a megoldásokról szóló beszélgetések több mint felében hangsúlyos volt az ujjlenyomatos, az arcfelismeréssel működő vagy az érintéssel vezérelt azonosítás. Ez azért is lehet így, mert a vásárlók sokat panaszkodtak arra, hogy gyakran elfelejtik jelszavukat, vagy sok vesződséggel jár ezeknek megváltoztatása. Így komoly érdeklődés övezi azokat a hitelesítési megoldásokat, amelyek egyszerűek és lehetővé teszik, hogy ne kelljen jelszavakkal bajlódnunk.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az arcfelismerésről szóló beszélgetések két fő témája a Mastercard Identity Check és a Google Hands Free alkalmazása volt, valamint a Snapchat szabadalma, amely fizetési platformot építene a valósidejű szolgáltatásokba. Ezek gyakorlatilag azt teszik lehetővé, hogy a szelfinkkel tudjunk vásárolni.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Az OTP Bank elkötelezett a digitális fejlesztések támogatása mellett (x)
Új, online gyorsan és kényelmesen igényelhető hitelterméket vezetett be az OTP Bank kisvállalkozói ügyfelei számára


