Gyors növekedésnek indultak a magyar nyugdíjbefizetések

2016. november 15. 19:02

Éves szinten 7,5 százalékkal növelték a vagyonukat az ÖPOSZ-hoz tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak, az egészségpénztáraknál pedig 10 százalékos volt a növekedés. A pénztárak népszerűségét jelzi, hogy a tagok egyéni befizetései 10-10 százalékkal nőttek.


Az Önkéntes Pénztárak Szövetségének (ÖPOSZ) mai sajtóközleményéből kiderült:

  • Jelentős vagyongyarapodást értek el az év első kilenc hónapjában a szervezethez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak. Ezen kasszák összvagyona 1121 milliárd forintra rúgott, ami éves összevetésben 7,5 százalékos, látványos növekedésnek felel meg.
  • Nem csak éves szinten nőtt jelentősen a vagyon: a második negyedévhez képest 2,4 százalékos volt a többlet.
  • Az egy pénztártagra jutó vagyon pedig 9 százalékkal 1,06 millió forintra emelkedett a tavaly szeptember végi 971 ezer forintról.
  • A tagok egyéni befizetései a harmadik negyedévben 14,45 milliárd forintra rúgtak, azaz 10 százalékkal nőttek.
  • Az ÖPOSZ elnöke, Kravalik Gábor kiemelte, a pénztárak igazi tagdíjbefizetési rohamot várnak az év végén az évi akár 150 ezer forintos adó-visszatérítés lehetősége miatt.
  • Az egészségpénztárak is jól szerepeltek: az érintett pénztárak összvagyona szeptember végén 47,5 milliárd forintot tett ki, ami az idei második negyedévhez képest 8,6 százalékos növekedést jelent.
  • Az ÖPOSZ-szal együttműködő egészségpénztáraknak több mint 851 ezer tagja van, ennyien kívánnak ilyen formában félretenni a saját és a családjuk egészségügyi kiadásaira.
  • A tagok átlagos vagyona az egészségpénztáraknál szeptember végén fejenként közel 56 ezer forintra rúgott.
  • Itt a befizetések majd 60 százalékát kitevő munkáltatói hozzájárulások mellett szeptember végére 8,7 százalékkal 3 milliárd forintra nőtt a tagok által befizetett összeg, ami éves összevetésben már 20 százalék feletti növekedést jelent.
  • Az egészségpénztárak népszerűségét jól mutatja az elnök szerint az is, hogy a tagok a harmadik negyedévben 1,8 millió alkalommal vettek igénybe az pénztárak által finanszírozott szolgáltatásokat.
  • Bár az esetenként és átlagosan 3-5 ezer forint értékben elszámolt szolgáltatások között az egészségpénztári költések voltak túlsúlyban, a gyerekek tanulmányaitól az idősgondozásig számos más célra megoldást kínáló önsegélyezés is egyre népszerűbb. Az adóvisszatérítés ugyanis itt is jó lehetőség a befizetőknek.
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm