A részvénypiac forgalma 30,1 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama emelkedett az előző napi záráshoz képest.
A szülők többsége nem tesz félre pénzt gyermeke önálló életkezdésének támogatására, és a továbbtanulás költségeit is főként havi jövedelméből finanszírozza. Pedig a fiatalok becsélése szerint több millió forintra van szükség ahhoz, hogy belépjenek a "nagybetűs életbe" - derül ki egy felmérésből.
A család anyagi támogatására elsősorban a diplomaszerzéshez számítanak (85%), igaz, sokan dolgozni is kénytelenek tanulmányaik mellet. Jóval kisebb arányban várnak segítséget az önálló albérlet, vagy a lakásvásárlás finanszírozásában. A következő 3-5 évre szóló, nagyobb kiadással járó célok között legtöbben a külföldi utazást, a családalapítást és a lakásvásárlást említették. A diploma előtt álló fiatalok fele tervez külföldi letelepedést - derül ki a CIG Pannónia biztosító egyetemisták körében végzett felméréséből.
Komoly összegre van szükség a mai egyetemisták önálló életkezdéséhez: a válaszadók harmada szerint ehhez több mint 20 millió forintra lenne szükség, és csupán tizedük gondolja úgy, hogy 1-2 millió forint is elegendő lenne.
Nem csoda a nagy finanszírozás iránti igényük, hiszen 10-ből 8 válaszadó szeretne 3-5 éven belül lakást vásárolni, míg önálló albérletre 46 százalékuk vágyik. Kevesen számítanak arra, hogy a szülők ebben támogatni fogják őket.
A következő 3-5 évben a leggyakoribb, nagyobb kiadással járó cél a fiatalok számára a külföldi utazás (89%), a családalapítás (82%) és házasságkötés (74%). A felsőoktatás költségeinek finanszírozásához a diákok 85 százaléka vesz igénybe szülői támogatást - igaz, emellett sokuknak dolgoznia is kell, hogy fedezni tudják a költségeiket.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Akik rendszeres szülői apanázsban részesülnek, azok közül a legtöbben (55%) havi 20-50 ezer forint közötti összeget kapnak, és csupán 12 százalékuk említett ennél magasabb összeget. A fiatalok tizede egyáltalán nem kap a családjától támogatást.
A CIG közleménye emlékeztet: a kifejezetten erre a célra kialakított biztosítási konstrukciók segítségével a szülők egyszerűbben gondoskodhatnak gyermekeik jövőjéről, és felkészülhetnek az előre nem látható helyzetek kezelésére.
Brutál zuhanásban vannak a hazai csúcsrészvények: megszólalt Balásy Zsolt, meglepő okot sejt mögötte
Az elmúlt években a magyar csúcsrészvények közé írta be magát az MBH Bank és a 4iG is.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







