A magyarok alig több mint harmada tud rendszeresen félretenni, és sokaknak ehhez komoly lemondásokat kell vállalniuk.
Érdekes képet ad a magyar családok anyagi helyzetéről az a kutatás, amit pénteken publikált a TÁRKI. Az átfogó felmérés szerint 1,7 millió ember él jövedelmi szegénységben: ijesztő, hogy évek óta nem csökkent a szegények száma.
2014 őszén készült el a TÁRKI Társadalomkutatási intézet Zrt. kutatása, amely friss ismereteket ad a magyar társadalom egyenlőtlenségeiről, a szegénységről és a háztartások anyagi-fogyasztási helyzetéről.A kutatás legfontosabb megállapításai:
- 2014-ben a magyarországi népesség 16,6 százaléka - 1,7 millió ember élt jövedelmi szegénységben, háztartásuk jövedelme nem haladta meg a 78 ezer forintot. E tekintetben nem történt nagyobb változás 2012 óta. Ezzel a becslések szerint a hazai szegénység mértéke megegyezik ez Európai Uniós átlaggal.
- Csökkent a szegénység mélysége, azaz javult a rászorulók helyzete az elmúlt két év folyamán. Azonban 2012 és 2014 között megemelkedett a szegénység előfordulásának valószínűsége a sokgyermekes családok, a 65 év felettiek, az egykeresős családok, valamint a női háztartásfővel élők körében. Ezzel szemben csökkent az olyan gyerekes háztartások szegénysége, amelyekben a szülőkön kívül más felnőtt is él, továbbá az egy gyermekes háztartásokban is.
- A szegénység előfordulásának valószínűsége továbbra is magas, a legfeljebb általános iskolát végzett háztartásfővel élők, az egyszülős és sokgyermekes családok tagjai, a romák, és az inaktív vagy a munkanélküli háztartásfővel élők, valamint az egykeresős háztartásban élők körében.
- 100 szegénységben élő ember közül 34 gyerek vagy fiatal, 13 pedig nyugdíjas korú. Továbbá 100 szegényből mindössze 5 fővárosi, a többi nagyjából egyenlően oszlik meg a városok és a községek között.
- Javult az alsó középosztály és a középosztály anyagi helyzete, csökkent a pénzügyi kiszolgáltatottság. A legnagyobb mértékben a hitellel, a közműszámlákkal összefüggő fizetési elmaradás és a lakás nem megfelelő fűtése tekintetében történt javulás.
- A magyar háztartások 2014-ben havonta átlagosan 155 ezer forintot költöttek. Összességében, a korábbi periódustól eltérően a fogyasztás 3-4 százalékos reálnövekedése következett be 2012 és 2014 között.
- A legmagasabb fogyasztási szintet a legmagasabb jövedelmi ötödbe tartozók a diplomások, a szellemi munkát végzők háztartások érik el. A legalacsonyabb fogyasztási szintet pedig az alacsony képzettségűek körében találunk.
- Csökkenés következet be a megtakarításokat illetően, jelenleg tízből négy magyar háztartásnak van valamilyen típusú pénzügyi-vagyoni megtakarítása, emellett pedig ingatlannal a magyar háztartások bő négyötöde rendelkezik, döntő többségük teljes mértékben birtokolja azt. A háztartások 10 százaléka rendelkezik valamilyen nyugdíj célú megtakarítással.
- Míg 2010-ben a lakosság 35 százaléka törlesztett valamilyen hitelt, ez most csupán 18 százalék ami összefüggésbe hozható a gazdasági válság hatására megszigorodó banki hitelkihelyezésekkel.
- A hitel és egyéb törlesztésekkel rendelkező háztartások havi jövedelmüknek átlagosan bő egynegyedét költik törlesztésre, ami 2014-ben átlagosan 55 ezer forintot tett ki. A háztartások közel ötöde törleszt valamilyen adósságot.
- A fiatalok áltagosan nagyobb arányban vesznek fel hitelt, míg az időseknél többen vannak a megtakarítással rendelkező háztartások. A jövedelmi helyezet javulásával a megtakarítások is nőnek a háztartásokban. Az eladósodottság mértéke azonban nem függ a jövedelem mértéktől.
- A teljes népesség közel egy tizede érintett a közmunkavégzésben. Az alacsony végzettséggel rendelkezők 15 százaléka dolgozik közfoglalkoztatottságban, még az érettségizettek 1-2 százaléka. A kis településeken magasabb arányban: 11 százalékban, míg a fővárosiak 1-2 százaléka végez közmunkát.
NEKED AJÁNLJUK
FRISS HÍREK
Több friss hír
06:30
PC BLOGGER & PODCASTER
Portfolio Checklist
2026. szeptember 23. 17:02
Media1
2026. augusztus 23. 20:00
MEDIA1 | 2026. szeptember 23. 16:13
Távozik az Indexet, a Totalcart, a Velvetet és a We Love Dogz című kutyás portált is működtető Indam...
Holdblog | 2026. szeptember 23. 10:00
A Volkswagen válsága nem áll meg a gyárkapuknál: a német autóipar megingása a futballpályákon is ére...
Bankmonitor | 2026. szeptember 22. 13:51
Az önállóságot nem egyszerre adjuk oda a gyerekeinknek. Először csak egyedül mennek le a boltba. Azt...
iO Charts | 2026. szeptember 21. 10:01
A részvényportfólió építés cikk második részében az egyedi részvényeimet fogom kategóriákba sorolni,...
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
2026. szeptember 24.
2026. szeptember 23.
2026. szeptember 23.
2026. szeptember 23.
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 24. csütörtök
Gellért, Mercédesz
39. hét
Ajánlatunk
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.
Megtakarítás legolvasottabb
3
4
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. szeptember 24. 06:30

Pénzcentrum | 2026. szeptember 24. 05:32

Agrárszektor | 2026. szeptember 24. 07:07



