Százezrekbe kerül szeretteink sírhelyének fenntartása

2013. február 26. 09:04

Több százezer forintba is kerülhet manapság a budapesti temetkezési helyek újraváltása, amit az üzemeltető a sírkertek hatalmas területével, az ezzel járó tetemes fenntartási költséggel magyaráz - olvasható a Magyar Nemzetben.

A díjakat a Fővárosi Közgyűlés állapítja meg, aki nem tud egy összegben fizetni, kamatmentes részletekben is teljesíthet. Az összegeket a testület úgy határozza meg évről évre, "hogy a temetőfenntartáshoz kapcsolódó árbevételnek meg kell egyeznie a kiadásokkal, azaz ezeken a tételeken haszon nem keletkezik" - tudta meg a lap a Budapesti Temetkezési Intézettől (BTI). A temetők között, de egy területen belül is eltérő díjakat alkalmaznak. Az árszabásnál általában a megközelíthetőséget veszik figyelembe; a külvárosi sírkertek jellemzően olcsóbbak.

Azt, hogy Budapesten százezrekbe kerül az a szolgáltatás, amelyet egy vidéki településen vagy megyeszékhelyen néhány tízezer forintért is meg lehet váltani, a BTI a temetők méretével indokolta. Tájékoztatása szerint a fővárosi sírkertek összterülete meghaladja az 500 hektárt, az intézet kezeli a Főkert után a legtöbb, körülbelül 80 ezer fát Budapesten. A temetőket behálózó utak, a különböző épületek, járművek és egyéb eszközök fenntartása, fejlesztése, valamint a szolgáltatások biztosítása ugyancsak jelentős pénzeket emészt fel.

A lap megjegyzi: a közigazgatási minisztérium korábbi tervezetéből, amely szerint az urnákat csak különleges esetben vihetnék haza az elhunyt rokonai, egyelőre nem lett kötelező érvényű jogszabály, így a hozzátartozók kérésére továbbra is kiadják a hamvakat.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 18. 20:35
Adóhátralék miatt végrehajtási eljárást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a New Land Media és a...
Bankmonitor  |  2026. május 18. 16:46
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt (ÁKK) tájékoztatása alapján két nagyon fontos lakossági állampapí...
Holdblog  |  2026. május 18. 09:37
Az új kormány legnagyobb tétje nem az lesz, mennyi pénzt tud visszaszerezni az elszámoltatásból, han...
Kasza Elliott-tal  |  2026. május 17. 13:29
2024 végén elemeztem, és '25 januárjától követem. Elrepült hipp-hopp 16 hónap, és máris érdemes ráné...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 18. hétfő
Erik, Alexandra
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem