18 °C Budapest

Éhen halhatunk az állami nyugdíjból

Pénzcentrum
2011. június 5. 11:02

Nem fenntartható hosszútávon a magyar állami nyugdíjrendszer, ezt a lakosság is többé-kevésbé belátja, azonban még nem jutottak el oda az emberek, hogy nagyobb összegben megtakarítsanak az idős korukra - derül ki a Generali Biztosító legújabb felmérésből. Az emberek jellemzően sokkal kevesebbet takarítanak meg havonta, mint amennyi valós nyugdíj-kiegészítést jelentene, miközben a megkérdezettek mindössze 27 százaléka tekinthető rendszeres megtakarítónak, ami nagyon alacsony aránynak számít.

A hazai állami nyugdíjrendszer finanszírozhatósága nagyon komoly kihívások elé néz. A demográfiai folyamatok nem használnak a rendszer egyensúlyának, a népesség 2050-re 9 millió főre csökkenhet várhatóan, miközben az időskori függőségi ráta 24 százalékról 51 százalékra emelkedhet, tehát két munkaképes korú lakos tart el majd egy nyugdíjast 2050-ben. Magyarország kihívásokkal küszködik a foglalkoztatottság esetében is, jelenleg mindössze 1,3 járulékfizető tart el egy nyugdíjast - kezdte Paál Zoltán, a Generali ügyvezető igazgatója a mai sajtótájékoztatót.

Paál Zoltán következtetése az volt, hogy hosszútávon nem lehet egyensúlyban tartani a nyugdíjrendszerünket külső beavatkozás nélkül. Az állam alapvetően a rendszer fenntarthatóságát nézi, tehát hogy egyensúlyban legyenek a bevételek és a kiadások. Az állam praktikusan a nyugdíjkorhatár emeli meg ilyen helyzetben, vagy például a nyugdíjjárulékot, végső esetben kisebb nyugdíjat fizet ki.

Az egyének számára a legfontosabb, hogy a nyugdíjban az utolsó jövedelmük legalább 70 százalékát megkaphassák. A magánszemélyek is természetesen tehetnek a nyugdíjas korukért vagy úgy, hogy tovább dolgoznak, vagy úgy hogy előtakarékoskodnak, megtakarítást halmoznak föl. A Generali Providencia Biztosító ennek kapcsán készítetett egy felmérést. A megkérdezettek többsége szerint romlott a saját háztartásuk anyagi helyzete, hasonló véleménnyel vannak a válaszadók az ország gazdasági helyzetével kapcsolatban is.

Az emberek többsége sokkal tájékozottabb, mint két-három évvel ezelőtt az öngondoskodás témakörében, 62 százalék szerint például az állami nyugdíj nem lesz elegendő. Érdekes viszont, hogy a megkérdezettek 33 százaléka még mindig nem tudja felmérni, hogy számára az állami nyugdíj elegendő lesz-e vagy sem? Megtakarítási oldalon a következőket láthattuk. Az emberek 54 százaléka az elmúlt egy évben nem tudott félrerakni. Az összes válaszadók mindössze 27 százaléka nevezhető rendszeres megtakarítónak, míg további 19 százalék eseti megtakarítónak.
Általánosságban elmondható, hogy az emberek a jövedelmük 15-20 százalékát tudják megtakarítani, és ez nem változik lényegesen, ha a havi jövedelem 100 ezer forint körül van, vagy ha 200 ezer forint felett. A lehetőségek azért is korlátozottak, mivel egy család havi jövedelmének döntő többségét a saját háztartásra és megélhetésre fordítja, míg további 20 százalékot hiteltörlesztésre. Megtakarításra nagyon kevés jut, átlagosan mindössze 7 százalék.

Az emberek ól látják a helyzetet, hiszen 62 százalék szerint az állami nyugdíj nem lesz elég, viszont csak 53 százalék gondolt arra, hogy miből fog élni nyugdíjas éveiben. Akik gondolnak az öregkorukra, azoknak a 75 százaléka tett félre, a többség betét, életbiztosítás vagy önkéntes pénztári befizetés formájában - folytatta Paál Zoltán.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 42 034 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,96%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 42 083 forintos törlesztőt (THM 10,01%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A magyarok átlagosan havonta nagyon eltérő összegeket tudnak félrerakni, a jövedelemkategóriák szerint szignifikáns különbségeket láthattunk. A gazdagok átlagosan négyszer többet tudnak megtakarítani, mint a szegények. Sajnos az emberek többsége, inkább csak áltatja magát, hogy a megtakarításaival érezhető nyugdíj-kiegészítést fog elérni, hiszen ehhez túlságosan keveset tesz félre. Paál Zoltán összefoglalásként elmondta, hogy az embereket egyre inkább érdekli az öngondoskodás témaköre, viszont még sokat kell tenni ahhoz, hogy megtudhassák milyen termékek vannak és hogy havonta mekkora összeget kell félrerakni a hatásos nyugdíj-kiegészítésre. 

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2022. május 23. 18:41
A portált működtető egyesület annak idején már az elindítására is kapott pénzt.
Kiszámoló  |  2022. május 23. 16:01
Nemcsak a tőzsdén alakult ki kisebb pánik az árfolyamok esése miatt, a kriptopénzek rajongói is nehé...
Összkép  |  2022. május 23. 14:31
Hét éves lett az Összkép. Ez volt az az év, ilyenkor még volt COVID, de már túlléptünk a karanténon...
Holdblog  |  2022. május 23. 12:12
Az orosz-ukrán háború nyomán fellépő nyugati szankciók hatására rövid távon jelentősen romlottak az...
Sok szülő így rontja el a gyerek fejlesztését: nem lehet elég korán kezdeni

Szinte semmi sem fejleszti olyan gyorsan és hatékonyan a legkisebbek agyát, mint a társasjáték.

Ennyibe kerül manapság egy luxus mobilház: ez lehet a lakásválság megoldása? + videó

Drágulnak az ingatlanok, emelkednek a hitelkamatok: ez pedig szinte egyenes út a lakhatási válsághoz. Nálunk is működhet az, ahogy az USA-ban megoldották?

Ilyen még nemigen volt itthon: itt a bejelentés, elindult a magyar Kickstarter

A Kickstarternek és az Indiegogonak hála a közösségi finanszírozási forma évek óta világszerte népszerű és most megérkezett Magyarországra is, a Brancs formájában

Milliókat bukhat, aki így indít vállalkozást: jól meg kell gondolni, a KATA sem jó mindenre

Sokan alábecsülik, mennyire lényeges alaposan átgondolni, milyen vállalkozási és azzal együtt adózási formát válasszanak induló cégük számára.

NAPTÁR
Tovább
2022. május 23. hétfő
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?