4 °C Budapest

Áprilisra valósulhat meg az FHB-Allianz bankfúzió

Pénzcentrum
2010. december 1. 08:47 2 perc

Április elejéig fejeződhet be az FHB és az Allianz Bank integrációjának folyamata - derül ki Spéder Zoltánnak, az FHB elnökének a Napi Gazdaság számára adott interjújából.

Az Allianz Biztosítóval kötött stratégiai együttműködési megállapodással és a biztosító bankjának átvételével igazi univerzális bankká válhat az FHB, a bank fiókjainak száma 22-ről 70 fölülire emelkedik - mondta a Napi Gazdaságnak adott interjújában Spéder Zoltán. Ismertette: a bank mérlegfőösszege mintegy tizedével nő, 50 ezer régi ügyfeléhez további 130 ezret szerez az FHB, ebből 12 ezer Allianz- hitelkártya-tulajdonos. A biztosító hálózatán keresztül azonban elérik majd az Allianz 1,2 milliós ügyfélbázisát is. Az alacsony hatékonysággal működő kisbank átvételével Spéder szerint komoly hozzáadott értéket hozhatnak létre.

A 3,8 milliárd forintos vételár kétharmadát részvénnyel, a többit készpénzzel fizeti az FHB, ezt be is jelentették. 13%-os részesedésével az Allianz az FHB harmadik legnagyobb tulajdonosa a 25%-kal rendelkező Vienna Capital Partners és Spéder Zoltán 16%-kal rendelkező saját befektető cége után. Mint elmondta, a három nagy részvénytulajdonos között teljes a nézetazonosság a bank stratégiáját és az Allianz-ügyletet illetően.


18 csapatban csaknem százan dolgoznak az üzleti folyamatok és az it-rendszerek harmonizálásán, az FHB célja, hogy április 1-jére egységes legyen a bank - derül ki az interjúból. Az FHB-nál 550-en, az Allianznál 450-en dolgoznak, az egységes banknak alighanem ezernél kevesebb dolgozóra lesz szüksége, ám a tényleges létszámról még nem született döntés - ismertette Spéder Zoltán.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. november 7. 19:30
Meglepő a kép, ha időbeli és nemzetközi összehasonlításban nézzük a fontos makromutatókat. Milyen is...
Holdblog  |  2026. november 7. 07:00
Emelkednek a hozamok a világban. Nem ímmel-ámmal, hanem rendesen, mintha nem lenne holnap. Az okokka...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?