22 °C Budapest

Betétkörkép: lehet ennél még rosszabb?!

2010. január 29. 05:55

Betétkörkép egyszeregy Rekord alacsony szintre, 6 százalékosra csökkentette hétfőn a monetáris tanács a jegybanki alapkamatot, de egyáltalán nem kizárt, hogy idén még tovább süllyedjen a ráta. Ennek megfelelően a bankok is szorgalmasan visszavettek a betétek után fizetendő kamataikból, így aztán most már nagyítóval sem találunk igazán kecsegető ajánlatokat.

Legutoljára 2005. szeptembere, illetve 2006. júniusa között állt ilyen alacsonyan, 6 százalékon a hazai alapkamat, márpedig a kamatdöntést követően Simor András jegybank elnök elmondta, hogy a választási kampánytól, illetve az ország kockázati megítélésétől függően akár még ennél alacsonyabb is lehet az irányadó ráta.

Amin nem változtatunk...

A bankok által kínált betéti termékek összehasonlítása a különböző feltételek, összegsávok, lekötési periódusok, és kamatszámítási módszerek miatt meglehetősen nehézkes, ezért az egyszerűség kedvéért minden alkalommal három összegre, és három időszakra vetítve hasonlítjuk össze a bankok legjobb ajánlatait. Ennek megfelelően 800 ezer Ft, 3 millió és 8 millió Ft számára igyekeztünk helyet találni 1, 3, 6, illetve 12 hónapra.

Ez alkalommal sem vettük figyelembe a kombinált termékeket, melyek a nagyobb kockázatot rejtő és nagyobb hozammal kecsegtető befektetési alapokat egyesítik a kockázatmentesnek ítélt lekötött betétekkel. Ezen kívül a különféle indexált, tehát egyéb instrumentum alakulásához kötött (például infláció, alapkamat, vagy valutaárfolyam) betéti konstrukciókat is figyelmen kívül hagytuk, lévén, hogy ezek kamatozása nem fix.

A hazai bankok kínálatának elemzésekor a következő bankok ajánlatait hasonlítjuk össze: OTP, K&H, MKB, CIB, Citibank, Budapest Bank, Erste Bank, UniCredit Bank, Volksbank, Raiffeisen Bank, FHB, Allianz Bank és a KDB Bank.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A kamatok minden esetben a 365 napos évvel számított EBKM-et jelölik. Az összeállítás elkészítésekor továbbra sem vesszük figyelembe a kezelési költségeket, ezek ugyanis nem magához a lekötéshez, hanem a bankszámlához kötődnek. Minden esetben a bruttó, kamatadó előtti értékeket vettük figyelembe. (Az adatok forrását a bankok kondíciós listái képezik, az adatgyűjtés 2010. január 26-án történt.)

Megjegyezzük, hogy a fent leírtaknak megfelelően, nem a kifejezetten akciós ajánlatokat gyűjtöttük össze, ám amennyiben az adott összeg és futamidő dimenziójában valamely bank akciós kamatot kínál, akkor azt az értéket szerepeltettük az összehasonlításban (feltéve, ha azt nem kötötték különösebb feltételekhez, vagy nem speciális célcsoportnak szól), hiszen arra voltunk kíváncsiak, most mennyiért köthetnénk le pénzünket.

Egyetlen bank tartotta magát

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 2. 23:29
Szabó Stein Imre televíziós szakember a Media1 podcastjában arról beszélt, milyen közmédiára lenne s...
Összkép  |  2026. május 2. 17:26
A világ vezető think tankjeinek munkáiról szóló havi összegzésünk a szokásos áttekintés mellett első...
Kasza Elliott-tal  |  2026. május 1. 17:09
Lett egy új cégem áprilisban, és rekord osztalékot kaptam.VáltozásokAutomatic Data Processing, Inc....
iO Charts  |  2026. május 1. 11:58
Mit tartalmaz a tőzsdéről jelentem rovat? A Dino Polska részvény árfolyama a 2024-es szintek alá ese...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 3. vasárnap
Tímea, Irma
18. hét
Május 3.
Anyák napja
Május 3.
Paranormal nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem