Ismét beindult a költekezés: folyószámlák mínuszban!

2010. január 8. 05:55

Tavaly ősszel még arról adtunk számot, hogy a korábbi évek tendenciája visszájára fordult, és egyre kevesebben vesznek igénybe fogyasztási - azon belül folyószámlahitelt, mostanra azonban ismét fordulat következett be.

A válság előtti években a lakossági folyószámlahitelek állománya negyedévente mintegy 9 százalékkal emelkedett. Ez a tendencia 2009 év elejére látványosan megtört, ekkor ugyanis mintegy 10 százalékkal csökkent a hitelállomány az év végi záróértékhez képest.

Az év során, főleg a nyári hónapokban aztán ismét növekedni kezdett a folyószámla-eladósodottság, a harmadik negyedéves adatok alapján pedig már a tavaly év végi szintet is meghaladta a hitelállomány. Ugyan a decemberi statisztikák még nem ismertek, de az ünnepek közeledtével feltehetően bankszámla-eladósodottság csak emelkedett.

Év elején a legtöbb bank még szigorított a hitelezés feltételein, illetve megemelte a folyószámlahitelek kamatait, mostanra azonban egyetlen olyan bank sem akadt, amelyik emelt volna a teljes hiteldíj mutatóján, sőt, négy hitelintézet esetében még csökkent is a THM.

Az MNB kamatstatisztikái is azt mutatják, hogy tavaly év vége óta az átlagos évesített kamatlábak folyamatosan csökkennek.

Ez tehát magyarázatul szolgálhat arra, hogy ismét egyre többen, illetve nagyobb mértékben nyújtózkodunk a takarónkon túl, és egészítjük ki bankszámlánkat némi hitellel is.

A folyószámlahitelek legnagyobb előnyének az egyszerűségét tekintik, hiszen a legtöbb helyen nem kérnek kezest, továbbá szabadon, vagyis hitelcél megjelölése nélkül, tetszés szerinti ütemezésben felhasználható. Nem véletlen, hogy főként olyan ügyfelek fordulnak ehhez a forráshoz, akik hónap végén kifutnak számlakeretükből, ezért ezt "megtoldva", hitelkeretükből költekeznek.


A bank a hitelbírálatot követően egyedi hitelkeret állapít meg, amellyel bankszámlánkat túlterhelhetjük. Fedezetül általában a bankszámla rendszeres jóváírás tételei szolgálnak, de akadnak már olyan ajánlatok is, melyek a banknál elhelyezett lekötött betét fedezete mellett nyújtanak hitelt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

További előnyeként szokták emlegetni, hogy az igénybevett hitel egyben vagy részletekben is visszafizethető, méghozzá a rendszeres jóváírás folyamatos felhasználásával. A hitelkeret a törlesztéssel így mindig újratöltődik, majd ismételten felhasználható. A hitelnek egyes bankok esetében nincs futamideje (legtöbb esetben a futamidő automatikusan meghosszabbodik), azonban rendszeres időközönként felülvizsgálják a hitelfeltételeknek való megfelelést.

A gyors és könnyű hitelszerzésnek persze ára van: a folyószámlahitel ugyanis az egyik legdrágább forrásszerzési lehetőség, ahol az éves kamat 25 százalék körül mozog, és akkor még a hitelbírálati díjakról, a rendelkezésre tartási jutalékról, adminisztrációs díjról és egyéb tételekről még nem is beszéltünk.

A legtöbb pénzintézet ugyan nem számít fel rendelkezésre tartási jutalékot, előfordul azonban olyan is - például a Volksbanknál - ahol a keret fel nem használt része után évi 1 százalékot kell fizetni ezen a címen. A hitelkeret nagysága általában a bankszámlára érkező rendszeres jóváírás maximum 2-szerese, egyes bankoknál a háromszorosa is elképzelhető.

Az alábbi táblázatban az egyes bankok jelenleg elérhető hitelajánlatait, illetve azok egyes jellemzőit gyűjtöttük össze. Mint az látszik, néhány bank esetében - a tavaly őszi összehasonlítás óta - csökkent a hitelteher, sőt, volt ahol a hitelkeret maximumát is megemelték, ami tehát egyértelműen a hitelfeltételek enyhülésére utal.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 29. 00:23
Nem követett el bűncselekményt az újságíró az NNI szerint. Panyi Facebookon mondott köszönetet azokn...
Bankmonitor  |  2026. április 28. 09:05
Egyes statisztikák alapján több, mint 500 ezer magyar költözhetett ki külföldre dolgozni az elmúlt é...
Holdblog  |  2026. április 28. 08:02
A következő hetekben, hónapokban dől el, hogy a TISZA által diktált gazdaságpolitika mennyire képes...
ChikansPlanet  |  2026. április 24. 08:00
Egy évtizede még a kihalás fenyegette Szardínián a griffon keselyűket, számuk azonban egy friss méré...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?