Tapasztalatból választunk pénzintézetet

2009. október 12. 10:22

Pénzügyi szolgáltatókat és termékeket elsősorban az adott céggel kapcsolatos korábbi tapasztalat szerint választ a lakosság − derül ki az Aviva Életbiztosító kutatásából. A régió országaiban a többség nem rendelkezik az összes szükséges információval ahhoz, hogy megalapozott döntést hozzon pénzügyeiről.

Magyarországon az emberek kisebb hányada érzi úgy, hogy rendelkezik a pénzügyeit érintő megalapozott döntések meghozatalához szükséges információkkal, mint egy évvel ezelőtt. Az Aviva Életbiztosító Európa 11 országára kiterjedő kutatásából kiderül, hogy amíg tavaly a magyar lakosság egyharmada vélte úgy, hogy nincs megfelelő információja egy befektetési döntéshez, az idén már a válaszadók több mint 40 százaléka szembesült ezzel a problémával. A régióban is hasonló a helyzet: a lengyelek és a románok hozzánk hasonlóan bizonytalanok, míg a cseheknél - hasonlóan a fejlettebb pénzügyi kultúrával rendelkező Nyugat-európai országokhoz - 50 százalék feletti azok aránya, akik megalapozottan tervezik pénzügyeiket.

"Tapasztalataink szerint az ügyfelek sokkal több kérdéssel fordulnak hozzánk most, mint egy évvel korábban. Reményeink szerint ennek a válságnak az lesz a pozitív hozadéka, hogy az emberek elkezdenek még inkább tudatosan odafigyelni a pénzügyeikre." - tette a kutatás eredményéhez Zolnay Judit, az Aviva Életbiztosító, értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettese.

A pénzügyi szolgáltatók kiválasztásának szempontjai között a vizsgált országok többségében az adott céggel kapcsolatos korábbi tapasztalat került az első helyre. A megszerzett tapasztalat után a legfontosabb szempont, hogy pénzüket régóta működő intézményre bízzák, de fontosnak ítélték a márkanév ismertségét is.

A megkérdezettek többsége, 57 százaléka szívesen ajánl családjának vagy ismerőseinek általa kedvelt pénzügyi szolgáltató céget, vagy terméket. Azonban ez fordítva már nem ilyen egyértelmű, hiszen csak Romániában és Csehországban választ a többség a barátok vagy a család ajánlására pénzügyi szolgáltatót, vagy annak termékét. Magyarországban és Lengyelországban a megkérdezettek egyharmada választ családja javaslatára pénzügyi szolgáltatást.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A magyar lakosság megosztott annak megítélésében, hogy kitől a legjobb pénzügyi tanácsot elfogadni: a megkérdezettek egyharmada a családjától fogadja el szívesebben a befektetési ötleteket, egyharmaduk viszont pénzügyi tanácsadótól fogad el inkább javaslatot.

Magyarországon a megkérdezettek 70 százaléka nem kész pénzt fizetni a jó minőségű pénzügyi tanácsadásért. A többi vizsgált országban ugyanakkor a válaszadók közel 50 százaléka élne ezzel a lehetőséggel.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 18. 20:57
Internetes oldalán erősítette meg szerdán az RTL a Media1 hétfői információját a Pokoli rokonok megs...
Holdblog  |  2026. március 18. 09:04
Az arany kínálata a korlátozott növekedés miatt szinte teljesen kiszámítható, ráadásul nyakunkon a p...
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 18. 20:58
Agrárszektor  |  2026. március 18. 20:31