2008. december végi adatok alapján a tavalyi év során több mint kétszer annyi ügyfél nyitott lakossági folyószámlát a Citibanknál, mint az egy évvel azelőtti időszakban, az éves növekedés közel 70 százalékát a tavaly márciusban bevezetett Nullaforintos Bankszámla-nyitások tették ki.
Ez a jelentős növekedés igazolta a Nullaforintos Bankszámla létjogosultságát, hiszen előzetes felmérések azt mutatták, hogy a folyószámlához kapcsolódó banki költségek akár az évi ötvenezer forintot is meghaladták egyes pénzintézeteknél. Az ügyfelek visszajelzései alapján világos igény mutatkozott az átlagos 0,2-1,5 százalékot jelentősen meghaladó látra szóló kamat iránt, mely úgy biztosítja az ügyfelek számára a rövid távú likviditást, hogy közben magas hozamot garantál. Erre az igényre válaszolt a Citibank a Nullaforintos Bankszámlákhoz kapcsolódó hétszázalékos látra szóló kamat, valamint a készpénz-visszatérítés ajánlatok bevezetésével.
"A Nullaforintos Bankszámláink népszerűsége bizonyította, hogy van egy olyan ügyfélréteg, amely ki akarja és ki tudja használni a számla nyújtotta előnyöket, vagyis azt, hogy az összes hazai forinttranzakció ingyenes minden csatornán keresztül. Ugyanakkor figyeltünk az ügyfelek további igényeire, miszerint fontos lenne számukra egy olyan megoldás, amely a likviditás fenntartása mellett magas kamatot biztosít." - mondta Batara Sianturi, a Citibank Magyarország vezérigazgatója.
"Így alakítottuk ki új, a magyar piacon kiemelkedően előnyösnek számító ajánlatunkat, melyben az MNB alapkamatát követő, magas látra szóló kamatot kínálunk ügyfeleinknek. Sőt, ezt kiegészítettük a betéti kártyás vásárlások után járó kedvező készpénz-visszatérítési ajánlattal is, mely a maga nemében egyedülálló a magyar piacon. Büszkék vagyunk arra, hogy a készpénz-visszatérítés szolgáltatásunk révén egy újabb innovációval jelentkezünk a magyar piacon." - tette hozzá a vezérigazgató.
A jelenleg 7 százalékos látra szóló kamatot azok a Citibank Nullaforintos Bankszámlával rendelkező ügyfelek vehetik igénybe, akik az általuk kijelölt nullaforintos folyószámlájukon folyamatosan legalább 300 ezer forint napi egyenleggel rendelkeznek, és a CitiPhone telefonos ügyfélszolgálaton vagy személyesen Takarék Plus számlát igényelnek, melyre az általuk meghatározott, 300 ezer forintot meghaladó egyenleg részt átvezettetik. A Takarék Plus számla minden költségtől mentes, az ezen lévő napi egyenleg után fizet a bank jelenleg 7 százalékos látra szóló kamatot. A látra szóló kamat az MNB alapkamatát követi, annál mindenkor 2,5 százalékkal alacsonyabb.
A 0,5 százalékos készpénz-visszatérítés minden olyan Nullaforintos Bankszámlához tartózó Citikártyás vásárlás után jár, amelynek összege meghaladja egyenként a 10 ezer forintot. A jogosultsághoz szükséges, hogy az ügyfél Takarék Plus számlát igényeljen, és az ahhoz kapcsolódó magas kamatot a vonatkozó feltételek szerint folyamatosan igénybe vegye.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az adott hónapra járó készpénz-visszatérítés, melynek összege havonta maximum 10 ezer forint lehet, a következő hónap utolsó munkanapján kerül jóváírásra az ügyfél folyószámláján.
Rengeteg magyar fektette ide a pénzét: most látszik csak igazán, mekkora bukta lehet belőle 2026-ban
Az egyik magyarázat szerint a kriptokultúra nem volt hajlandó felnőni, és ez távol tartja a potenciális befektetőket.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








