20 °C Budapest

Nincs mese: kötelező a nyugdíj! Akkor is, ha nincs rá pénz!

Pénzcentrum
2008. szeptember 24. 15:00

Azok a brit dolgozók, akik abban reménykedtek, hogy megtarthatják a munkájukat azután is, hogy elérték a 65 éves nyugdíjkorhatárt, most igen csalódottak lehetnek, mivel a legfelsőbb bíróság kimondta, hogy a nyugdíjkorhatár betartása kötelező az uniós szabályok szerint. Vagyis e kor betöltése után a dolgozóknak nyugdíjba kell vonulniuk, még akkor is, ha az eddig félretett összegből nem tudnak megélni...

A szakértők szerint a fix nyugdíjkorhatár kompatibilis az uniós törvényekkel, habár egy másik szabály azt mondja ki, hogy a dolgozókat nem lehet a koruk alapján diszkriminálni, ami valamilyen szinten ellentmond az előző véleménynek. Az indok, ami miatt jogosnak tartják a kötött nyugdíjba vonulási életkort az, hogy ezzel lehet biztosítani a brit munkaerőpiac rugalmasságát, a fiatalok bekapcsolódását, az új szakemberek alkalmazását.

Katja Hall, a CBI személyi ügyekért felelős igazgatója szerint a cégeknek megvan a lehetősége arra, hogy értékeljék, az adott munkavállaló mennyit tett hozzá a cég értékéhez, és a legtöbb esetben a legjobb tudásuk szerint szeretnék értékelni ezeknek az embereknek a teljesítményét, de meg kell tartani a jogot arra, hogy elutasítsák a dolgozók kérelmét a 65 éves kor feletti munkavállalásra, és nyugdíjba tudják őket küldeni.

A lehetőség elvesztése, hogy valaki 65 évesen nyugdíjba mehessen, nem tervezett következményeket vonhat maga után. A munkáltatók ugyanis sokszor nem vesznek fel egy ilyen idős dolgozót, de ha meg is teszik, azt sokszor csak a korábbinál alacsonyabb beosztásba.

Az uniós döntés azonban nagyon elkeserítő lehet azoknak az embereknek, akik komoly anyagi megfontolásból szerették volna folytatni a munkát. A brit legfelsőbb bíróság azonban még változtathat a helyzeten, ugyanis ha a nép nagy részének érdekében áll, akkor el lehet térni az uniós általános szabályoktól. Ez ügyben azonban aligha lesz döntés ebben az évben, így aki idén tölti be a 65 évet, annak nyugdíjba kell vonulnia.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 1. 19:37
A BRFK mellett a Media1-hez is eljuttatta Pataki Tamás médiavállalkozó - a jelenleg engedélyeztetés...
Kasza Elliott-tal  |  2026. május 1. 17:09
Lett egy új cégem áprilisban, és rekord osztalékot kaptam.VáltozásokAutomatic Data Processing, Inc....
iO Charts  |  2026. május 1. 11:58
Mit tartalmaz a tőzsdéről jelentem rovat? A Dino Polska részvény árfolyama a 2024-es szintek alá ese...
Holdblog  |  2026. május 1. 11:16
A történelem válságai rendre átírták, ki és miért vásárol műalkotásokat, de egy mindig biztos volt:...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 2. szombat
Zsigmond
18. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem