A Stabilitás Pénztárszövetség hangsúlyozza, hogy a pénztárak az elmúlt évek átlagában reálhozamot értek el, tehát teljesítményük pozitívan ítélhető meg. Annak ellenére tehát, hogy a 2008. évi negyedéves hozamadatok jelenleg nem attraktívak, hosszú távon szemlélve a pénztárak eredményesen képviselték tagjaik érdekeit, a pénztártagok vagyonának reálértékét nem csak megőrizték, hanem gyarapították.
Az elmúlt években a pénztári befektetések egyes pénzügyi eszközök közötti megoszlásának változása volt megfigyelhető. A pénztárak tudatosan törekedtek az alternatív befektetési lehetőségek eddigieknél intenzívebb kihasználására, nagyobb kockázat felvállalására, ami egyúttal hosszabb távon magasabb pénztári hozamok elérésének lehetőségét teremti meg. A közelmúlt jogszabály módosításai is visszaigazolták a döntés jogosságát, ugyanis 2008. évtől lehetővé vált, 2009. évtől pedig kötelező lesz a magánnyugdíjpénztári ágban a jelenlegi "egyportfóliós" modell helyett a választható portfóliókra történő átállás.
Nagy Csaba a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke elmondta: "A portfóliók átrendeződése azt eredményezte, hogy a korábbi szintekhez képest megnőtt a részvény- és deviza-kitettség, csökkent az alacsony kockázatú eszközök súlya. Ennek hatása, hogy gyakoribbá válnak a hozamingadozások mind negatív, mind pozitív irányban, így kevésbé várható, hogy kiszámítható egyenletes teljesítményt mutasson egy-egy portfolió. Hosszú távon azonban a rövid távon jelentkező árfolyam ingadozás - a befektetési időtáv növekedésével - fokozatosan csökken."
Dr. Juhász Istvánné a Stabilitás Pénztárszövetség főtitkára hangsúlyozta: "A 2008. évben mind a globális, mind a hazai tőkepiacon árfolyamcsökkenést, kedvezőtlen folyamatokat tapasztalhattunk. Ezek az események tükröződnek a nyugdíjpénztári befektetések hozamának rövid távú alakulásában is. A magyar pénztári portfoliók ismeretében elmondható, hogy jelen tőkepiaci körülmények között nem volt olyan befektetési stratégia, eszközkategória, vagy portfólió-kezelési mód, amely teljesen kivédhette volna a negatív változások hatását, a veszteségeket ezekkel csak optimalizálni lehetett rövid távon."
A hazai pénztárak az elmúlt évek átlagában reálhozamot értek el, tehát teljesítményük pozitívan ítélhető meg. Annak ellenére tehát, hogy a negyedéves hozamadatok jelenleg nem attraktívak, hosszú távon szemlélve a pénztárak eredményesen képviselték tagjaik érdekeit, a pénztártagok vagyonának reálértékét nem csak megőrizték, hanem gyarapították.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az elért hozamok nagysága függ a pénztárak által meghatározott befektetési politikától, a globális és hazai gazdasági helyzet változásaitól, a tőkepiaci eseményektől és a portfólió-kezelők teljesítményétől is. Sok külső hatás játszik tehát közre a hozamok alakulásában, de a pénztárak feladata ezen hatások mellett is biztosítani a hosszú távú eredményességet.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







