PSZÁF lista a hozamokról: melyik nyugdíjpénztár lett az első?

Pénzcentrum
2008. március 31. 15:36

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) az idén is közzétette az elmúlt öt év pénztári hozamait, és önkéntes ágon a 41 nyílt pénztár között a VIT Nyugdíjpénztár lett a legjobb - a szektor átlagát több mint 1,7 százalékponttal felülmúlva. Két nyugdíjpénztár között pedig egyetlen százalék fedezeti alapra jutó nettó hozamkülönbség is több millió forintos eltérés eredményezhet a nyugdíjszolgáltatásban.

A nyugdíjcélú megtakarításoknál a tagok számára a legfontosabb, hogy félretett forintjaik minél többet érjenek akkor, amikor aktív éveik véget érnek, és jövedelmük jelentősen megcsappan. Az okos pénztárválasztás elsődleges szempontja ennek megfelelően az elért hozam. Persze az sem mellékes, hogy a lehető legalacsonyabb legyen az alkalmazott költségszint, vagyis: a félretett forintokból minél több kerüljön az egyéni számlára.

A VIT Nyugdíjpénztárak mindkét feltételnek messzemenően megfelel. A tagok pénzét eddig mindig jócskán a piaci átlag felett sikerült gyarapítani. Mindezt pedig nem csak akkor, amikor a befektetési környezet kedvező volt. Az elmúlt öt évben - mondta el Soproni Gábor ügyvezető - a pénztár bebizonyította, hogy előnytelen piaci körülmények között is kiválóan helyt tud állni (a befektetők számára rossz év volt 2003 és 2007 is, nem úgy a VIT-nek).



A VIT Önkéntes Nyugdíjpénztár által évente átlagosan elért reálhozam (vagyis az infláció feletti gyarapodás) megközelítette az öt százalékot. Összehasonlításul: a most ajánlott kiemelkedő banki betétkamatok többsége, amelyek legfeljebb három hónapos lekötésre (arra is általában csak különböző feltételek teljesítése - mint például aktív számlahasználat - esetén) járnak, éves szinten még 3 százaléknyi reálhozamot sem biztosítanak.


A VIT Önkéntes Nyugdíjpénztár még az idén bevezeti a választható portfolió rendszerét. A tagok így maguk szabhatják meg, hogy életciklusuknak megfelelően a nagyobb hozamot biztosító kockázatosabb, vagy a konzervatív befektetéseket részesítik előnyben.

Élmezőnyben a VIT Magánnyugdíjpénztár is

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nyugdíjpénztári tagoknál a járulék fél százaléka kerül a társadalombiztosítás közös kasszájába, a maradék 8 százalék magányugdíjpénztári tagdíjként egyéni számlán halmozódik. A befizetett járulékokból felhalmozódott megtakarításokat a pénztárak befektetik, így az egyéni számlákon a befizetések értéke éves hozamokkal egészül ki. Az életjáradékként kiutalt magánnyugdíj értéke így meghaladhatja az állami nyugdíjét. A nyugdíj végső összege függ a munkában töltött évek számától, a hivatalosan bejelentett bruttó bér összegétől és nem kevéssé a pénztár által elért hozamoktól és a működési költségektől. A VIT a magánpénztárak rendkívül szoros mezőnyében is kiváló hozamteljesítményt mutat fel.

Az elmúlt öt év alatt a VIT hozama lett a nyolcadik legjobb, a pénztár az első helyezettől alig több mint egy százalékponttal maradt el. A jövőbeni teljesítményt itt is kedvezően befolyásolhatja majd a választható portfolió rendszere.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 30. 22:23
A Telex szerint egy kiszivárgott Mediaworks-memóban Zelenszkij lejárató cikkek és telefonos segítség...
Holdblog  |  2026. április 30. 10:18
Mintha újra lejátszaná önmagát a történelem: a Bitcoin 2021 és 2025 végén is csúcsra tört, majd hóna...
Bankmonitor  |  2026. április 30. 08:52
Sokan halogatják, vagy végleg elvetik az egyéni életbiztosítás megkötését, mert félnek az orvosi viz...
KonyhaKontrolling  |  2026. április 30. 08:21
A TBSZ piac legfrissebb szereplője, a Lightyear újabb terméket dobott piacra. Mivel van egy affiliat...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 30. 21:00
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom