Régmúlt idők szokása, hogy megtakarított pénzünket a párnahuzatba, vagy épp a képkeret mögé rejtjük. Ki hinné azonban, hogy annak ellenére, hogy napjainkban már számos befektetési forma mellett tehetjük le a voksunkat, még mindig nagyon sokan vannak azok, akik a készpénzre esküsznek, pedig nem biztos, hogy ezzel jól is járnak.
Egy friss kutatás szerint ugyanis például a britek összesen 4,6 milliárd fontot (átszámítva 1,7 ezer milliárd forintot) rejtegetnek többek között a padláson. Nálunk a háztartások készpénzállománya a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi számláinak adatai szerint 2007. júniusában 1 895 ezer milliárd forintot tett ki, amely 2004. első negyedéve óta folyamatosan emelkedő tendenciát mutat.

Vagyis első látásra úgy tűnik, nagyon hasonlóan állunk, ez a kép azonban rögtön megváltozik, ha a háztartásokra vetített átlagos készpénztartást vesszük górcső alá. A kutatás szerint egy átlagos brit 127 fontot (46 ezer forint) rejteget házában. Nálunk pedig a KSH legutóbbi, 2005-ös adatait felhasználva 493 968 forintot tart otthonában készpénz formájában egy-egy háztartás.
Természetesen a készpénztartásnak meglehetnek a maga előnyei is (így például sosem árt, ha van egy kis "vésztartalék"), tranzakciós szempontból tekintve. Emellett azonban egyre nagyobb számban rendelkeznek az egyes cégek kártyaelfogadó terminállal, s az egyéb fizetési formák térnyerése is a készpénz tartása ellen hathat, vagyis egyre fölöslegesebbé válik otthonunkban felhalmozni pénzünket.
Nem szabad arról sem elfeledkezni, hogy amellett, hogy a pénz esetleges elvesztését kockáztatjuk azzal, hogy otthon rejtjük el pénzünket, a bankok, illetve egyéb megtakarítási, befektetési termékek által kínált hozamtól is elesünk, sőt az inflációt sem tudjuk kivédeni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ha csupán az egyik elterjedt formát, a bankbetétet vesszük alapul, legutóbbi, augusztus idusán készült akciós lekötött betéti körképünk szerint például egy évre 6-7 százalékos kamattal köthetnénk le pénzünket egy-egy számunkra szimpatikus bankban.
Emellett kockázati étvágyunktól és attól függően, hogy milyen gyorsan lehet szükségünk lekötött pénzünkre, természetesen választhatunk befektetési alapot, vállalati, banki kötvényeket, részvényeket, állampapírokat, vagy befektetéssel kombinált életbiztosításokat is az elérhető hozamok és az általunk kifizetendő költségek figyelembe vételével.
Nemcsak a forint szárnyal: az kaszált ma nagyot, aki ebbe fektette a pénzét a Budapesti Értéktőzsdén
A részvénypiac forgalma 23,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







