Bár a társasházak gyakorta riadnak vissza a korszerűsítéstől a bekerülési költségek hallatán, ugyanakkor számos olyan pénzügyi lehetőség áll rendelkezésre, mely mankót jelent a társasházaknak a korszerűsítési beruházások megvalósításában. Éppen ezért, mint finanszírozó, nagymértékben hozzá akar járulni a társasházak felújításához az OTP Bank - mondta el Csonka Tibor, az pénzintézet társasházi pénzügyi szolgáltatásaiért felelős mikro- és kisvállalati igazgatóságának ügyvezető igazgatója.
Tavaly az OTP mintegy 14,7 milliárd forint hitelt közvetített ki a társasházaknak a különböző korszerűsítési munkálatok finanszírozására, s az igazgató elmondása szerint idén is minimum ilyen volumenű kihelyezést várnak. Mint elmondta, látva az energiadíjak folyamatos emelkedését, melyek egy háztartás bevételeinek akár 30-40 százalékát is kitehetik, egyértelmű, hogy az épületek korszerűsítése kell hogy prioritást élvezzen. A beruházás halogatásával ugyanis, a folyamatos állagromlásnak is köszönhetően évről-évre növekszik a társasházak energiavesztesége, ami az emelkedő energiaárak miatt elképesztő kiadást jelent a háztartásoknak.
Elszállt a rezsi, mit tehetünk?
Az Energiaklub egy 2011-es tanulmánya szerint a családi házakban csupán jobb hőszigeteléssel és a nyílászárók cseréjével akár 60 százalékos energiamegtakarítás is elérhető (a kormány által remélt "mélyfelújítás" elérése). Ugyanakkor a tanulmány ehhez igen szigorú követelményeket határoz meg. Mint írják a homlokzatok esetében csak grafit vagy poliuretánhab alapú hőszigeteléssel érhető el, falazattól függően különböző vastagságban a 60 százalékos energiamegtakarítás, míg az ablakok tekintetében a 3 rétegű üvegezéssel bíró, 7 légkamrás keretek tudják biztosítani ezt a követelményt.
A panel és tégla társasházak esetében azonban a 60 százalékos megtakarítás eléréséhez az épülethéj felújítása mellett a fűtési rendszer korszerűsítése (1 csövesről 2 csöves rendszerre történő átállás és termosztatikus szelepek felszerelése) is szükséges. Tégla társasházak esetén ez kondenzációs kazánt jelent, míg a távfűtéses panel épületeknél (legalábbis, akik nem akarnak leválni a távfűtésről - a szerk.) a fűtés szabályozhatóvá tétele jöhet szóba. Mindazonáltal a távfűtéses épületeknél ez sem elegendő, vagyis a fentebb említetteken túl valamilyen megújuló energiaforrás alkalmazása is elengedhetetlen a 60 százalékos primerenergia-megtakarítás eléréséhez.
Ugyanakkor tény, hogy ezen felújítások költsége sokakat megrémíthet, hiszen akár több millió forintra is rúghatnak háztartásonként. Az OTP Bank kalkulációja szerint albetétenként 1,5-2 millió forint a bekerülési költsége egy komplex felújításnak. A fent is vázolt jobb hőszigetelés és nyílászárók ráadásul háztípustól függően 30-40-50 százalékkal növelik egy-egy beruházás költségét. Éppen ezért a legtöbb társasház csak a különböző pályázatokban bízhat. Ezek azonban el-elmaradoznak az utóbbi időben, illetve csak nagyon kevesek számára elérhetőek.

Ugyanakkor pályázaton kívül is van lehetőség állami támogatás igénybevételére. Azok a lakóközösségek, melyek valamilyen okból nem jutottak pályázati forráshoz, kamattámogatott hitelből, illetve a lakástakarékpénztári szerződéssel járó állami támogatásból valósíthatják meg a beruházásokat. Ráadásul ez a két fajta támogatás akár egyszerre is igénybe vehető. Ráadásul e finanszírozási konstrukciókat építési technológiától függetlenül, ingatlanfedezet bevonása nélkül is igényelhetik a társasházak.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Nyertes pályázathoz sem árt a hátszél
A pályázatokhoz szükséges önerő is kiegészíthető állami kamattámogatott hitellel. A különböző pályázatokon (Panel, ZBR, ÖKO) elnyert állami és önkormányzati támogatásokhoz szükséges önerő biztosításához vagy kiegészítéséhez többfajta hitelkonstrukció ius elérhető a pénzintézeteknél. Illetve arról sem szabad megfeledkezni, hogy a pályázati támogatással megvalósuló felújítás felgyorsításában is a banki források lehetnek a lakóközösségek segítségére. Amennyiben a lakóközösség állami, illetve önkormányzati támogatást nyert, de nem szeretné, hogy a késleltetetten kifizetett támogatás megérkezéséig is magas fűtés és melegvíz számlákat kelljen fizetni, célszerű igénybe venni a támogatás előfinanszírozási hitelt. Ebben az esetben a hitel visszafizetése a támogatásból, annak kiutalásakor történik, a felújításelőnyeit viszont jóval korábban élvezhetik a lakók.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







