"Irgalmatlan feszültség érzékelhető" a lakóközösségek többségében, nem ritka, hogy üvöltözésbe torkollnak a közgyűlések, pereskedéssé fajul egy-egy zajos lakásfelújítás - számolnak be a közös képviselőket tömörítő érdekvédelmi szervezetek. Egyre több a "bekattanó, realitásérzékét totálisan elvesztő" lakó, aki bármire képes, hogy megtorolja vélt vagy valós sérelmeit, és ezért valóságos háborúskodásba kezd - írja a Népszabadság.
A közös képviselőket tömörítő érdekvédelmi szervezetek megkérdezett vezetői szerint a társasházban élők között egyre gyakoribbak, és mind durvábbak a viták. Tíz évvel ezelőtt a közös képviselők elsősorban a ház ügyeivel foglalkoztak, mára azonban egyfajta békebírói feladatot is el kell látniuk.
Nagyon gyakori, hogy a lakók közötti konfliktusok elsimítása viszi el idejük nagy részét, hiszen általában mindkét fél először nála tesz feljelentést - mondta el a napilapnak Juhász László, a Budapesti Társasházi Közös Képviselők Egyesületének elnöke, aki szerint mindez egyértelműen a gazdasági helyzettel hozható összefüggésbe.
Nem csak arról van szó, hogy mind többen maradnak el a közös költséggel, a vízdíjjal, s ezért konfliktusba keverednek a pontosan fizető lakókkal. Az emberek féltik állásukat, egzisztenciájukat, otthonukat, ezért ingerültek, érzékenyek. Így sokszor elég egy szikra, egy folyosón eldobott csikk, egy hangosabb televízió, egy bántó megjegyzés ahhoz, hogy háborús hangulat alakuljon ki - mondta el Juhász László.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







