2 °C Budapest

Őszintén vallottak a dolgozók: ezek a home office legnagyobb kihívásai

2020. december 3. 14:59

2020 novemberében Olaszország, Németország, Franciaország, Svédország, Egyesült Királyság és többek között Magyarország részvételével készült felmérésében a válaszadók 87 százaléka mondta azt, hogy a jövőben is valamilyen módon home office munkakörnyezetben szeretne dolgozni, többségük átlag heti 2-3 napot. 44 százalékuk úgy gondolja, hogy hatékonyabb, 42 százalékuk szerint pedig legalább ugyanolyan hatékony volt munkavégzése, mint irodai munkakörnyezetben. A válaszadók abban a kérdésben már megosztottak voltak, hogy szervezeteiktől változást várnak-e az eredményközpontúbb termelékenység tekintetében.

A Hogan Assessments európai felmérésében több mint 700 munkavállaló nyilatkozott arról, hogy 2020 hogyan változtatta meg a munkához való hozzáállásukat. A felmérés kiindulópontja az volt, hogy több vállalatvezetővel készített korábbi felmérés azt az eredményt hozta, hogy a munkatársi elköteleződés a megkérdezettek több mint 40 százalékánál kiemelt problémát jelent a pandémiás időszakban.

Ugyan 60 százalékuknak lelki kihívást jelentett az otthoni munkavégzés, de ez mégsem befolyásolta az elkötelezettségüket.

Európában az emberek 86 százaléka úgy gondolja, hogy elkötelezett, 42 százalékuk nagyon elkötelezett a szervezete mellett, miközben az Egyesült Királyságban ez a pozitivitás kicsit alacsonyabb, de még mindig túlnyomó többségű. Az emberek több mint 60 százaléka úgy találta, hogy elegendő támogatást kap vezetőjétől, több mint 80 százalékuk pedig úgy látta, hogy cége gyorsan járt el, és támogatta őket abban, hogy alkalmazkodjanak az otthoni munkavégzés kihívásaihoz.

Érdekes paradoxon, hogy 36 százalék úgy véli, távmunkával nehezebb fenntartani a szakmai kapcsolatot, és 35 százalék egyetért abban, hogy nehezebb kitűnni vagy nehezebb elismerést esetleg promóciót kivívni, miközben a válaszadók 45 százaléka nem ért egyet ezzel. Az eltérő vélemények azt mutatják, hogy vannak olyan csoportok, akik másképp reagálnak a járvánnyal kialakult helyzetre, ez viszont eltérő személyiségükkel és megküzdési módjaikkal függ össze. Az viszont összességében elmondható, hogy

a pandémia által teremtett első számú kihívás a kommunikáció és az együttműködés.

Fehér Zsolt, nemzetközi HR szakértő, a Hogan Assessment Európai igazgatója szerint a felmérés első számú tanulsága az a következtetés, hogy jelentős változás ment végbe a hibrid munkavégzés (irodai és otthoni vegyes munka) megítélésének tekintetében. A munkavállalók mostantól elvárják, hogy az otthoni munkavégzés lehetősége alapszinten rendelkezésre álljon, a vezetők első számú kihívása pedig továbbra is az, hogy az elvégzett munkavégzés mérhető legyen, bárhonnan is végzik munkájukat. Az irodai helyek további csökkentése, az IT-fejlesztések továbbvitele így minden vállalkozás számára logikus lépés.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az elkötelezettség kiemelkedő aránya, főleg az felmérés anonimitása miatt váratlan eredmény. Minden egyéb felméréssel és vezetői vélekedéssel ellentétben a munkavállalók ragaszkodnak munkáltatójukhoz, törés abszolút nem tapasztalható

- vélekedik Fehér Zsolt. Mindenképpen érdemes kiemelkedő figyelmet érdemes fordítani a munkavállók mentális egészségére, ezekre talán az úgynevezett employee assistant programok (pszichológiai és egyéb online-telefonos segítségnyújtási szolgáltatások) alkalmazása, illetve a személyes figyelem és az eltérő személyiségekhez igazodó releváns figyelem lehet a legfontosabb.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2025.12.22 13:31
Napok óta készülsz. Fejben már sokszor lefutott, hogy idén tényleg más lesz. Nyugodtabb. Békésebb. F...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 27. szombat
János
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 27. 06:01