28 °C Budapest

Óriási leépítés jön a gigavállalatnál: 9 ezer embert küldenek el, üzemeket zárnak be

MTI
2020. május 20. 17:44

A brit Rolls-Royce hajtóműgyártó vállalat szerdai bejelentése szerint legalább kilencezer alkalmazottját lesz kénytelen elbocsátani az 52 ezerből és üzemeket is be kell majd zárnia, hogy igazodni tudjon a repülőgépiparban a koronavírus-járvány után várható helyzethez.

A Rolls-Royce a legnagyobb utasszállító gépekhez, a Boeing B787 és Airbus A350 modellekhez gyárt hajtóműveket. Mivel bevétele jórészt az általa gyártott hajtóművek használati órái után fizetett díjból származik, a Rolls-Royce a légi utasforgalom elkövetkező években várható csökkenése miatt nagy bevételkiesésre kell hogy felkészüljön. "Hozzá kell igazítani kapacitásunkat a várható kereslethez" - mondta Warren East vezérigazgató a BBC rádiónak adott interjúban.

A Rolls-Royce bevételének - ami 2019-ben 15 milliárd font-sterling volt - mintegy fele származik a repüléstechnikai üzletágból és az elbocsátásokra is túlnyomórészt a polgári repüléstechnikai üzletágban kerül majd sor. A teljes állomány 17 százalékát kitevő létszámcsökkentéssel a Rolls-Royce évente közvetlenül 700 millió, közvetve 1,3 milliárd font-sterling költséget takaríthat majd meg.

A polgári repüléstechnikai üzletág alkalmazottainak mintegy kétharmadát Nagy-Britanniában foglalkoztatja a Rolls-Royce. A vezérigazgató bejelentése szerint a hadiipari üzletágat nem érintik majd az elbocsátások.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 26. vasárnap
Anna, Anikó
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?