Környezetvédelmi szervezetek szerint ez erkölcsi kérdés is.
Kevés a szakképzett pincér és szakács, éppen ezért már nem ritka, hogy havi 300-350 ezer forintos nettó fizetés is elérhető a itthon vendéglátásban. Azonban ennek az "álombérnek" a többszörösét is meg lehet keresni pár kilométerrel arrébb, fele annyi, vagy akár nulla munkatapasztalattal. De vajon meddig bírja még a piac ezt az elképesztő ütemű bérnyomást?
A tavalyi év a szálláshely-szolgáltatás, illetve a vendéglátás számára nem alakult a legfényesebben, már ami a toborzást illeti: átlagosan 2,5 százalékos volt 2018-ban a betöltetlen álláshelyek aránya: a szezon közepén ez a szám elérte a 2,8 százalékot is - derül ki a KSH adataiból. Ráadásul a szaktudással rendelkező képzett munkavállalókból szinte égető a hiány.
Ennek ellenére a vendéglátásban hosszú-hosszú ideje alacsonyak a bérek és így van ez manapság is, főleg, ha a versenyszféra más területeinek átlagával vetjük össze. A hazai kkv-k alacsonyabb bérszínvonala nemcsak a külföldi munkavállalással, de az itthoni nagyvállalatokkal szemben is hátrányt jelent a szakképzett munkaerőért vívott versenyben - derül ki az MNB friss közleményéből.
Komoly bajban vannak a vendéglátók, kétségbeesetten keresik a szakácsokat, mosogatókat, pincéreket: nincs más választásuk, ha fenn akarnak maradni, ember kell. Aki tud, bért emel, és ezt transzparensen kommunikálja is:
Az a munkaadó, aki kiteszi a kirakatba a béreket, annak feltehetően nem kell szégyenkeznie miattuk.
ÁTTEKINTÉS | RÉSZLETES PROGRAM | ÁRAK | JELENTKEZÉS
"Budapest belvárosában, turisták által látogatott a 'la carte, jó forgalommal levő magyaros étterme" középszintű angol nyelvtudással keres pincért, felszolgálót teljes munkaidőben havi nettó 350 ezer forintért - az egyik legnagyobb magyar állásközvetítő portálon talált hirdetés szerit.
Ugyanitt egy másik hirdetésben Budapest belvárosában elhelyezkedő 5 csillagos szálloda éttermébe keresnek megbízható felszolgálót angol nyelvtudással havi nettó 300 ezer forintért.
De nem csak Budapesten, Szegeden is hirdetnek piacvezető pizzériájába felszolgálói állást havi 300 ezer forintért, itt még a nyelvtudás sem feltétel, csupán 1-3 éves munkatapasztalat.
Persze, ahogy a KSH fentebb leírt adataiból is kiderül, ezek korántsem az átlagkereseteket jelentik, de adott esetben már ekkora bér is elérhető ebben a szegmensben.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A határ túloldalán
Ez a jelenség akkor válik még érdekesebbé, ha mellé tesszük a szomszédos Ausztriában, vagy Németországban elérhető legalacsonyabb béreket a vendéglátóiparban.
Budapesttől kb. 800 km-re Günzburgban egy vidámparkba keresnek a márciustól novemberig tartó szezonra éttermi dolgozót 1400-1600 eurós a nettó kereseti lehetőséggel. Ez 449 400-513 600 forintot jelent mai árfolyamon, ehhez pedig még a borravaló is hozzájön, valamint számos egyéb kedvezmény házasoknak, gyerekeseknek pedig német családi pótlék. Csupán tőmondatos német nyelvű kommunikáció az elvárás.
De már egy kezdő segédpincér tapasztalat nélkül is megkereshet az olasz-osztrák határ mellett 1750 eurót (561 750 forintot) egyetlen hónap alatt, úgy, hogy a helyszínen szállást és teljes ellátást kap.
Ennél lényegesen többet lehet keresni Tirolban egy osztrák munkalehetőségeket közvetítő oldal hirdetése szerint. Alpesi szállodába pincéreket toboroznak, igaz itt a német társalgási szint már elvárás, viszont havonta akár 2500 eurót is meg lehet keresni. Ez ebben a pillanatban 802 500 forintot jelent.
De miért érdekes mindez?
A trendekből jól látszik, hogy azok a hazai cégek, akik megtehetik, harcba szállnak a magyar munkavállalókért, ugyanakkor a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelentéséből az rajzolódik ki, hogy a jövőben egyes hazai tulajdonú vállalatok nem fogják bírni a bérnyomást. Közel a pillanat, amikor a magyarok belerokkannak a bérrobbanásba.
ÁTTEKINTÉS | RÉSZLETES PROGRAM | ÁRAK | JELENTKEZÉS
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








