A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk az átlagbérrel, ezt azonban a kiugróan magas fizetések könnyen felfelé húzhatják.
Egyre többször fordul elő, hogy az irodai alkalmazottak munkarendjét kötetlenné minősíti a munkáltató. Ez elsőre jól hangzik, ugyanakkor nem árt tudni, hogy az ilyen munkavállaló nem jogosult bérpótlékra. Mutatjuk, mire számítson az, akinek így módosítják a szerződését.
"Gyakran találkozom azzal a jelenséggel, hogy a hierarchiában nem is túlzottan felül lévő irodai munkatársak munkarendjét kötetlenné minősíti a munkáltató, jellemzően munkaszerződéssel, ritkábban más módon (a törvény szövege alapján erre akár egyoldalúan is módja lehet)" - írja a Pénzcentrum számára írt szakértői anyagában Dr. Fodor T. Gábor munkajogász. Mint mondja, a kötetlen munkarendben dolgozó munkavállaló munkaidejét nem kell nyilvántartani, számára bérpótlékok nem járnak, és a rendkívüli munkavégzés is kizárt az esetében.
- hívja fel a figyelmet a szakember.
A kötetlen munkarend ugyanis nem jelent mást jogi értelemben, mint hogy a munkáltató a munkaidőbeosztás jogát a munkavállalónak átengedi. A munkaidőbeosztás jogának átengedése azt jelenti, hogy a munkavállaló mondja meg, hogy mikor akar munkát végezni - tehát nem szólhatnak rá a munkavállalóra, ha "késett", vagy korán hazament, esetleg azért, mert "nem túlórázik", hiszen ezek a fogalmak értelmezhetetlenek akkor, ha a munkaidő beosztását a munkavállaló végzi.
Természetesen egy dolgot azért elvárhatnak az ilyen munkavállalótól is: hogy átlagosan dolgozza le a napi nyolc óráját. "Az, hogy az "átlag" milyen időszak átlagát jelenti, nehéz megmondani, de egy-két hónap átlagában azért ez véleményem szerint elvárható" - mondja Dr. Fodor T. Gábor.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- fogalmaz írásában a munkajogász, aki azt azért hozzá teszi, hogy ez a "jogalkotói költés" természetesen nem jelenti azt, hogy kötetlennek minősíthető egy olyan munkakör, amelynek betöltője folyamatosan meetingeken ül, vagy akinek óránként státusriportot kell készítenie. Még munkáltatóbarát értelmezéssel is a fenti jogszabályi fordulat legfeljebb azt jelenti, hogy nem érinti a munkarend kötetlen jellegét, ha pl. a key account manager az ügyfelek munkaidejében köteles végigjárni az üzleti partnereket, vagy ha havonta egy közös meetinget tart a key account manager-eknek a munkáltató.
"Egyes vélemények szerint a vezetők asszisztensei is dolgoztathatóak kötetlen munkarendben, ez álláspontom szerint véleményes, mindkét álláspont mellett felhozhatóak érvek. A fenti körön kívül azonban fokozott óvatosságot javasolok a kötetlen munkarend alkalmazásakor, különösen azon munkavállalók tekintetében, akik valójában nem rendelkeznek érdemi szabadsággal munkaidejük beosztása kapcsán, mivel például jelentős számú meetingen kell részt venniük, és még kiemeltebb figyelmet javasolok ezen munkavállalói kör tekintetében akkor, ha egyébként nyilvánvaló, hogy a "kötetlenség" megállapításának valódi célja a rendkívüli munkavégzés ellenértéke fizetésének elmulasztása" - zárja szakértői anyagát a munkajogász.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






