Koroknai András hatodik helyig jutott a Las Vegasban megrendezett World Series of Poker (WSOP), 10 ezer dollár (2,2 millió forint) nevezési díjú főversenyén. Az elképesztő eredményhez természetesen busás nyeremény is dukál - András több mint 1,6 millió dollárral (~350 millió forint) a zsebében térhet haza.
Három hónapnyi várakozást követően ma hajnalban folytatódott a játék a WSOP főversenyén - kilence játékos ült le a döntő asztalhoz, nyolc amerikai és egy magyar. A főverseny döntőjének egyetlen magyar résztvevője sokáig sikeresen építgette stackjét, azonban Greg Merson ellen hatalmas potot veszített, és végül hatodik helyen búcsúzott a főversenytől.Mivel korábban egyetlen magyarnak sem sikerült eljutnia a WSOP főversenyének döntőjéig, így Koroknai András eredménye mindenképp figyelemre méltó. Bár a legrangosabb elismerést, a világbajnoki karkötőt ezúttal nem sikerült megszereznie, 1 640 902 dolláros (~361 millió forint) nyereménye így is rendkívüli.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







