Brutális bérszakadék Magyarországon: minden harmadik ember szinte éhbérért dolgozik

A legfrissebb hivatalos adatok szerint 2024 áprilisában a bruttó átlagkereset Magyarországon elérte a 708 ezer forintot, míg a medián bér – vagyis az, aminél pont ugyanannyian keresnek többet, mint kevesebbet – 565 ezer forint volt. Ez a különbség arra világít rá, hogy az átlagbér nem ad valós képet a kereseti viszonyokról: míg kevesen keresnek nagyon jól, addig sokaknak jóval a középérték alatti fizetésből kell megélniük.

Az adóhatóság településszintű jövedelmi adatai alapján négy nagyobb jövedelmi kategória rajzolódik ki a magyar társadalomban. A legalacsonyabb jövedelmű rétegbe azok tartoznak, akiknek havi bruttó keresete nem érte el a 250 ezer forintot – 2023-ban ez a csoport az adófizetők 28,7 százalékát tette ki, miközben az összes jövedelemnek csupán 8 százalékát kapták meg. Az ország legszegényebb térségeiben – például Észak-Borsodban, Nógrád középső részén vagy az Ormánságban – a keresők több mint fele ebbe a kategóriába esik, sőt, 60 olyan település is van, ahol a lakosok kétharmada a legalacsonyabb sávba tartozik.

A második kategóriába azok kerülnek, akik havi 250 és 417 ezer forint közötti bruttó jövedelemmel rendelkeznek – ez nagyjából a medián alatt keresők csoportja. Az adófizetők 26,7 százaléka esik ebbe a sávba, a jövedelmek 18,2 százalékát képviselve. Ezek az értékek főként a Dél-Dunántúlra és az Alföldre jellemzőek, ahol az emberek ugyan nem élnek a legmélyebb szegénységben, de a medián alatti keresetük miatt fokozottan ki vannak téve a gazdasági bizonytalanságnak.

A legnagyobb csoportot a középjövedelműek adják: ők azok, akik havi 417 és 833 ezer forint között keresnek. Az adófizetők közel harmadát (32,7%) teszik ki, és ez a csoport erősen koncentrálódik a Nyugat-Dunántúl ipari fejlesztésekkel ellátott területein, illetve az M3-as autópálya környékén. Ezeken a helyeken a magasabb jövedelmek sok esetben összefüggésben állnak a térségbe telepített ipari beruházásokkal, amelyek nemcsak a gazdaságot, de a politikai támogatottságot is erősítik.

A legfelső jövedelmi csoportot azok alkotják, akiknek éves keresete meghaladja a 10 millió forintot (azaz havi bruttó 833 ezer forintot).

Ez az adófizetők mindössze 12 százaléka, viszont ők viszik haza az összes jövedelem 35,2 százalékát.

Jelentős arányban vannak jelen Budapest nyugati kerületeiben és agglomerációjában, valamint néhány iparilag kiemelt térségben – például Győrben, Pakson vagy Tiszaújvárosban. Az ország településeinek több mint 16 százalékán azonban gyakorlatilag teljesen hiányoznak a legmagasabb jövedelműek.

A területi különbségek szembeötlőek: miközben Budapesten az adófizetők 20 százaléka tartozik a leggazdagabb kategóriába, addig a kisebb településeken ez az arány alig haladja meg a 4 százalékot. Ezzel szemben a medián alatti keresők aránya a fővárosban 47 százalék, míg a kisebb falvakban sok esetben eléri vagy meghaladja a kétharmadot. Mindez rámutat arra, hogy nemcsak településméret, hanem régiók szerint is egyre mélyül a jövedelmi szakadék az országban.

Az alábbiakban a megadott adatok alapján érdemes részletesebben elemezni a magyarországi jövedelmi egyenlőtlenségek településnagyság szerinti megoszlását, különös tekintettel az alsó jövedelmi harmadban és a felső 12 százalékban található adófizetők arányára.

A jövedelmi olló város és falu között, avagy a nagyvárosok szerepe a gazdasági elit koncentrációjában

Az adatok világosan mutatják, hogy a jövedelmi különbségek szoros összefüggésben állnak a település méretével. Budapesten a felső jövedelmi kategóriába tartozók aránya (20,8%) több mint ötszöröse annak, amit a legkisebb falvakban (4,1%) találunk. Ugyanakkor a legalacsonyabb jövedelműek aránya fordított arányt mutat: Budapesten 26,9%, míg a legkisebb, 500 fő alatti településeken már 34,7% tartozik ebbe a kategóriába.

Ez a különbség azt jelzi, hogy a gazdasági lehetőségek és a jövedelmek koncentrációja erősen urbanizált térségekhez kötődik. Ez pedig a következő ábrán jól látszik, A táblában látható számok, már önmagukban sokat mutatnak, de az alatta levő -ugyanazokból az adatokból készített- vonaldiagramon igen feltűnően ki is rajzolódik az olló nyílása a települések lakosságszámának függvényében. 

Míg a megyei jogú városokban az alsó jövedelmi harmadba tartozók aránya még alacsonyabb (25,7%), a 10–20 ezer fős városokban már 27,7%, a kisebb, 3–10 ezres településeken pedig közelíti a 30 százalékot. Ezzel párhuzamosan a felső jövedelmi csoport aránya is folyamatosan csökken – 13,4%-ról 9% alá esik. Ez arra utal, hogy a vidéki középréteg fokozatosan leszakadóban van, különösen azokon a településeken, ahol az ipari vagy szolgáltatói beruházások elmaradtak.

Az 1 000 fő alatti településeken drámai jövedelmi struktúra rajzolódik ki: az alsó harmadba tartozók aránya 32–35% között mozog, miközben a felső 12 százalék jelenléte 5,6%-ról egészen 4,1%-ig esik.

Ez azt jelenti, hogy ezekben a falvakban szinte teljesen hiányzik a magas jövedelmű réteg, miközben a szegénység koncentráltan van jelen. A gazdasági mobilitás szinte teljesen leállt ezeken a területeken, ami tartós társadalmi leszakadáshoz vezethet.

Az országos átlaghoz (28,7% az alsó harmadban, 12% a felső 12%-ban) viszonyítva látható, hogy csak a legnagyobb városok teljesítenek ennél jobban. Ez arra utal, hogy a jövedelmi közép – vagyis a medián körüli keresők – leginkább a nagyvárosokban tudnak stabilan megélni. A kisebb településeken e középréteg meggyengült, ami veszélyezteti a társadalmi kohéziót és növeli a polarizációt.

Budapest és a megyei jogú városok szinte kizárólagos központjai a felső jövedelmi kategóriának: itt található az ország leggazdagabb rétegének zöme. A fővárosban minden ötödik adófizető ide tartozik, míg vidéken gyakran alig néhány százalék. Ez a centrum-periféria viszony erősödését mutatja, amely már nemcsak infrastrukturális, hanem jövedelmi szinten is kimutatható.

Tehát az adatok alapján elmondható, hogy Magyarországon a jövedelmi egyenlőtlenségek nemcsak az egyének, hanem a települések szintjén is egyre látványosabbak. A legszegényebb harmad súlya a kisebb településeken meghaladja az országos átlagot, miközben a leggazdagabb réteg gyakorlatilag csak a nagyvárosokban található meg. Ez a minta súlyos regionális igazságtalanságokra mutat rá, és hosszú távon az ország gazdasági és társadalmi egyensúlyát is veszélyeztetheti.

Ahogy most is megállapíthatottuk, kifejezetten jelentősek a bérkülönbségek Magyarországon; a legrosszabbul kereső tíz százalék mindössze havi nettó 150 ezer forintot visz haza, míg a legjobban kereső tíz százalék 1,2 millió forint nettóból él havonta. És, ami ennél is meglepőbb, a magyar emberek kétharmada kevesebbet keres, mint az átlagbér. De mit jelent ma szegénynek lenni? És hányféle arca létezik a szegénységnek? A NAPICSÁRT fegy korábbi adásában erre kerestük a választ.