25 °C Budapest
Shot of a happy female teacher teaching on whiteboard in classroom

Megjelent a határozat: a szakképzésben oktatók bére átlagosan 32 százalékkal emelkedik

MTI
2024. január 24. 18:44

A megjelent kormányhatározat értelmében 32,2 százalékkal nő a szakképzésben oktatók bére - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).

A Magyar Közlönyben megjelent a szakképzésben dolgozó oktatók bérfejlesztéséről szóló kormányhatározat, amelynek értelmében 2024 januárjától átlagosan 32,2 százalékos béremelés valósul meg a szakképzésben is - írta a tárca.

Hozzátették: 2020-ban az új szakképzési rendszer bevezetésével először átlagosan 30 százalékkal nőttek az oktatói bérek. Ezt 2023-ban két lépcsőben további 15 százalékos béremelés követte, 2024 januárjától pedig a kormány a nemzeti költségvetésből a tanári béremeléssel megegyező, 32,2 százalékos emelést biztosít a közel 24 ezer szakképzésben oktatónak.

A béremelés 60 milliárd forintból valósul meg, ami az egyének szintjén azt jelenti, hogy a pályakezdőknek 581 ezer és 620 ezer forint közötti bérük lesz, a tapasztaltabbak a 670 és 720 ezer forint közötti, a legkiválóbb oktatók pedig akár a 800 ezer forintos alapbért érhetik el - mondta el Hankó Balázs, a KIM innovációért, felsőoktatásért, szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkára.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 23. csütörtök
Lenke
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?