1 °C Budapest
Worried employee working at a warehouse

Ezek a legrosszabbul fizetett szakmák most Magyarországon: ki képes ennyiből megélni?

2022. március 19. 07:07

Nemrég ismét frissítette a KSH a táblázatait, így megtudhattuk, mennyi volt az egyes szakmákban dolgozók átlagkeresete a tavalyi év során, és kik kerestek a legrosszabbul 2021-ben Magyarországon. Érdemes azonban azt is megvizsgálni, mely területeken csökkentek nagyot a keresetek: mert bizony ilyen foglalkozások is vannak. 

Ismét frissítette foglalkozás szintű keresetstatisztikáját a Központi Statisztikai Hivatal, így megtudhattuk, mennyi volt az egyes szakmákban dolgozók átlagkeresete három egymást követő évben, 2019-ben, 2020-ban és 2021-ben.

Az NFSZ, azaz a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat korábban évről évre közölte, mely szakmákban hogy alakulnak az átlagbérek, ám egy ideje ez az adatközlés leállt, helyette a KSH által kiadott nemzetgazdasági ágakra lebontott bruttó, illetve nettó fizetések összegét tudtuk vizsgálni. De tavaly ősszel ez megváltozott, így ismét sokkal több adathoz jutha hozzá az érdeklődő.

A fellélegzés éve?

A 2021-es év valamivel könnyebb volt már, mint az azt megelőző, hiszen tavasztól már egyre szélesebb rétegek számára vált elérhetővé a koronavírus elleni védőoltás, így a járvány miatt bevezetett szigor az őszi hullámra már enyhült.

Már csak ezért is a 21-es évünk könnyebb volt, mint a 20-as, a gazdasági növekedés meg is haladta az utolsó „békeév”, 2019. 4,19 százalékát. A statisztikai hivatal közlése szerint ezt a hazai fizetések is tükrözik, ám az átlagbérek gyors növekedése összefügg magyar gazdaságot egyre inkább sújtó munkaerőhiánnyal. A cégek leghatékonyabban pénzzel tudják motiválni, elcsábítani egymástól a dolgozókat.

Ugyanakkor vannak szakmák, amelyekre egyre kevesebb az igény a modern gazdaságokban, sok közülük semmiféle képzettséget nem igényel, ők azok, akiknek a fizetése kétségbeejtően kevés.

És ne feledjük el, ezek bruttó bérek, azaz egy seprűgyártó nettó bére 85 ezer forint. Ők azok, akik a fűzfa vesszőjéből használati tárgyakat készítenek, nádból az építőipar számára tetőfedő anyagot, nádszövetet, nádpadlót vagy nádlemezt állítanak elő. Ez közepesen nehéz fizikai munkának számít, ennek ellenére a könnyűiparban jellemzően alacsony munkabérért foglalkoztatják a munkaerőt. A könnyűipari foglalkozások közül szintén extrém alacsonyak a kereseti lehetőségek textilműves, hímző, csipkeverőként (br. 173 784 forint), ruházati gép kezelőjeként és gyártósor mellett dolgozóként (br. 233 633 forint) és egyéb kézműipari foglalkozásúként (br. 230 933 forint).

Átlagkeresetek

2019-ben hazánkban a bruttó átlagkereset 356 286 forint volt, 2021-ben 425 915 forint – ez 69 629 ezer forintos, valamivel több, mint 19 százalékos növekedést jelent. (A nettó átlagkereset 244 609 forintról 291 812 forintra emelkedett 2 év alatt). Tehát még ha nem is érzi mindenki közvetlenül a bőrén, a fizetések nagy átlagban emelkednek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Egy év eleji kutatásában megkérdezettek közül tízből hét cégnél 2021-ben történt bérfejlesztés, és ugyanennyi vállalatnál tervezik ezt 2022-ben is. Tavaly szeptemberben a béremelést tervezők aránya még csak 57 százalék volt, azonban januárra több mint 10 százalékpontot nőtt azon cégek száma, akik – ha csak minimális mértékben is, de – tervezik idén a bérek emelését.

A leggyakoribb indok az emelésre az infláció, míg legfontosabb célként a munkavállalók megtartását, ezt követően pedig az új kollégák megszerzését említette a válaszadók többsége.

Persze nem mindenki ilyen szerencsés. Vannak  olyanok, akik mindezek ellenére kevesebbet kaptak készhez 2021-ben, mint 2 évvel korábban.Szinte hihetetlen, de a statisztikák szerint 4 olyan foglalkozás is van, amelyekben az átlagkereset csökkent.

Ez részben magyarázható a járványhelyzettel, hiszen a turizmus teljes visszaszorulása miatt, kevesebb pilótára, a rendezvények betiltása miatt, pedig nyilván lényegesen kevesebb jelnyelvi tolmácsra volt szükség. Ugyanakkor van rajtuk kívül még számos olyan szakterület, ahol csak minimálisan, csupán pár ezer forinttal emelkedtek a fizetések, amelyek így nem hogy nem őrizték meg reálértéküket, de 2021-ben sokkal kevesebbet értek, mint 2 évvel korábban. Csak egészen minimálisan emelkedett a fizetése

  • a vegyes profilú gazdálkodóknak: 2428 forint
  • a vám- és pénzügyőröknek: 3208 forint
  • a szőr- és tollfeldolgozóknak 3668 forint
  • nád- és fűzfeldolgozó, seprű-, kefegyártóknak 7172 forint
  • kéményseprő, épületszerkezet-tisztítóknak: 11 068 forint

Ezek persze ma már csak csekély számú embert foglalkoztató szakmák, nyilván kereslet sincs akkora rájuk (bár a kéményseprők talán mást mondanának), így igazi bérverseny sem alakulhat ki, ezért is stagnálnak a fizetések. A statisztikai hivatal által számolt bruttó 69 ezer forintos átlagos összeggel azonban a felsorolt 462 különböző FEOR számú szakma közül 270-nél ennél kisebb mértékű volt az emelkedés.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.03.17 14:35
ALADIN ÉS ALADÁR VAGY A JÓ MODOR ISKOLÁJAÚj Magyar Illemtan Nagy emberekről ALADÁR. Hát igen, beva...
kovacstunde  |  2025.03.15 13:05
Sokat beszélgettem édesapámmal, közeledvén 90. életévéhez tudtuk, hogy már nem sok időt tölt a földi...
laskainelli  |  2025.03.15 10:44
Volt már olyan, hogy reggel felébredtél, és egyszerűen semmi kedved nem volt nekiállni a napnak? Min...
hrdoktor  |  2025.03.14 11:01
Sokunknak ismerős lehet a helyzet, amikor a harmadik aznapi kávét iszogatva a munkahelyi kiskonyhába...
perfekt  |  2025.03.12 15:40
A mesterséges intelligencia (AI) már nem csupán egy futurisztikus technológia – itt van velünk, és e...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. március 17. hétfő
Gertrúd
12. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33