A Hetifókuszban ezen a héten az egészségmegőrzés, a rendszeres szűrővizsgálatok és a magyarok szűrési szokásainak témáját járjuk körül.
Kétségbeejtő helyzetbe kerültek a szakdolgozók: itt már a 21 százalékos béremelés se segíthet?
Orbán Viktor miniszterelnök múlt hét pénteken jelentette be, hogy 2022. januártól 21 százalékkal emelkedik az ápolók bére. Mindez része annak a négylépcsős béremelési programnak, amely még 2019 júliusában indult el. A béremelés több mint 85 ezer egészségügyi szakdolgozót érint, aki állami, önkormányzati vagy egyházi fenntartású járó- vagy fekvőbeteg-ellátási intézményben vagy az alapellátásban dolgozik, tehát például rendelőintézetben, kórházban, védőnői szolgálatnál, az Országos Vérellátó Szolgálatnál vagy az Országos Mentőszolgálatnál. Ugyanakkor ez már nem jelent megoldást a rendszerszintű gondokra: a 26 ezer szakdolgozó hiányára, az általános túlterheltségre, a pályaelhagyók magas számára, az orvosok és ápolók közötti bérolló pedig csak szélesebbre nyílik minden évben.
A béremelés természetesen örvendetes, de úgy érezzük, hogy a rendszerszintű problémák megoldásához mindez kevés lesz – így reagált az Indexnek a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke Orbán Viktor múlt pénteki bejelentésére, miszerint 21 százalékkal emelkedik az ápolók bére. Balogh Zoltán szerint változatlanul gondot jelent majd a külföldre vándorlás, noha számításai szerint már most 26 ezer szakdolgozó hiányzik a magyar egészségügyből.
Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke a pénteki bejelentésre reagálva a lapnak elmondta: a 2018-ban megkötött béregyezség harmincszázalékos emelkedést tartalmaz, így elképzelhető, hogy vannak olyan szakdolgozók, akiknek ehhez képest a 21 százalék csalódást jelent.
A béremelés természetesen örvendetes, de úgy érezzük, hogy a rendszerszintű problémák megoldásához mindez kevés lesz. Ennek oka, hogy a jövő évi garantált bérminimumhoz közeli kezdő szakdolgozói illetmény, azaz a bruttó 308 ezer forint továbbra sem vonzó ajánlat egy pályakezdő számára
– mondta el Balogh Zoltán, hozzátéve, hogy a 25 év alattiak számára januártól a személyijövedelemadó-mentesség jelenthet kapaszkodót, de így akár olyan helyzet is előfordulhat, hogy például egy, már 16–19 éves munkatapasztalattal rendelkező szakdolgozó kevesebbet keres majd, mint egy pályakezdő. A MESZK elnöke további problémaként említette, hogy egyre nagyobb mértékben nyílik az olló az orvosi és az ápolói bérek között, utóbbi aránytalanul leszakad, noha a terhelés az ő esetükben is folyamatosan nő. "Jövőre a szakdolgozók már csak az egyötödét keresik majd annak, amennyit egy orvos keres. A jelenség hátterében az áll, hogy az orvosi béremelés a következő években is jelentős mértékben folytatódik" - emelte ki Balogh Zoltán.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az extra terhelés a tavaszi harmadik hullám után sem ért véget: az elmúlt másfél évben – míg a koronavírusos betegek ellátása volt előtérben – a más típusú problémákkal küzdő páciensek háttérbe kerültek, a halasztható műtétek csúsztak. A szakdolgozók egy része máig nem tudta kivenni a szabadságát, sokaknak még tavalyról is több nap bent ragadt. Ráadásul az elmúlt hetekben ismét nőtt a koronavírusos betegek száma a kórházakban, így nem kizárt, hogy az egészségügyi dolgozók újabb kihívásokkal állnak szemben.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








