7 °C Budapest
Nesze neked egyenjogúság: ennyivel több évet kell dolgoznia egy magyar férfinak, mint nőnek

Nesze neked egyenjogúság: ennyivel több évet kell dolgoznia egy magyar férfinak, mint nőnek

2021. július 2. 16:48

Magyarországon egy átlagos fiatal fiúgyermeknek 6,2 évvel több munkaerőpiaci jelenlétre kell készülnie, mint egy átlagos lánynak. Ez a különbség bár magas, azonban a magyaroknál összességében 17 országban is több munkára számíthatnak életük során a fiatalok.

A 15 éves európai uniós gyerekek átlagosan 35,7 év munkaerőpiaci jelenlétre készülhettek 2020-ban – derült ki az Eurostat friss jelentéséből. Ez 0,2 évvel kisebb átlag, mint amit 2019-ben mértek. Ez pedig azért különleges, mert 2000 óta ez volt az első alkalom, hogy a várható munkával (vagy adott esetben munkanélküliséggel) töltött életidő csökkent.

Ez a hatás persze leginkább a Covid-19 válság miatt alakult ki, hiszen sok munkaképes korú egyén bár keresett munkát a tavalyi évben folyamatosan, viszont a válság miatt sok hónapon keresztül rengeteg szakmában esélytelen volt elhelyezkedni. Emitt pedig rengetegen hagytak fel már a kereséssel is, kiesve így a munkaerőpiacról, ezzel csökkentve a - várható - jelenlétük éveinek a számát az EU-ban.

Melyik országban kell várhatóan a legtöbbet dolgozni?

Az EU tagállamai közül Svédországban, Hollandiában és Dániában volt a leghosszabb, a várható munkával töltött életidő: 42; 41; 40 év. Érdekesség, hogy az unióban csupán ebben a 3 országban volt 40 év vagy afölötti ez az időtartam. A három dobogóst egyébként Észtország (39,2 év), Németország (39,1 év) és Finnország (38,8 év) követte a toplistán.

Ahogy a listán látható, Magyarország jóval elmaradt az éllovas államoktól, ami a várható munkaerőpiaci jelenlét éveinek a számát illeti. Egészen pontosan a 27 tagállam közül a 18. helyen állunk, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy

2020-ban egy 15 éves magyar gyerek 34,4 évre készülhetett a munkaerőpiacon.

Ha összehasonlítjuk, ez majd 8 (!) évvel kevesebb, mint amennyire egy svéd gyereknek kilátása van. Ráadásul még az EU-átlagtól is több mint egy évvel kisebb a magyar adat, de például nyugati szomszédunktól, Ausztriától már három évvel vagyunk lemaradva. Érdekes azonban, hogy két másik közvetlen szomszédunk is mögöttünk végzett. Románia és Szlovákia is egyaránt 34-34 évvel.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A statisztika szerint a lista legvégén három, déli ország található, közülük is Olaszország az, ahol még a 32 évet sem éri el a 15 éves gyerekek várható munkával töltött életideje, egészen pontosan ők 31,2 évre készülhetnek, míg a horvátok és a görögök egyaránt 32,8-ra.

A nők vagy a férfiak dolgoznak többet?

Az EU-ban a férfiak átlagosan 38 év munkára készülhettek 15 éves korukban 2020-ban, miközben a nők 33,2-re, tehát a különbség a két nem között átlagosan 4,8 év volt. Ezzel szemben egy 15 éves magyar fiú a tavalyi évben összesen

37,4 munkával töltött évre készülhetett, miközben egy hasonló korú lány csupán 31,2-re. Hazánkban tehát a különbség 6,2 (!) év volt a két nem képviselői között.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.20 19:13
A tanácsadói munkánk egyik fontos tapasztalata, hogy az emberek nem elsősorban attól változnak meg,...
hrdoktor  |  2026.03.06 11:21
A dohányzás egészségkárosító hatásai közül a legtöbben a tüdőbetegségeket vagy a szív- és érrendszer...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. március 21. szombat
Benedek
12. hét
Március 21.
Az erdők világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 21. 19:18