12 °C Budapest

Szja bevallás 2021: 250 ezer magánszemélynek lesznek fejfájós napjai idén is

2021. március 14. 17:04

A NAV által elkészített, várhatóan március 15-én elérhetővé váló SZJA-bevallási tervezeteket mintegy 250 ezer magánszemélynek kell majd kiegészítenie olyan jövedelmekkel és fizetési kötelezettségekkel, amelyek nem szerepelnek a NAV nyilvántartásában. A koronavírus miatt sok külföldön dolgozó magyarnak és Magyarországon dolgozó külföldinek is megváltozhat az adózási illetősége, ami szintén jelentősen módosíthatja tervezetben szereplő összegeket.

Az SZJA-tervezet kiegészítését minden évben meg kell tennie az őstermelőknek, az áfát fizető magánszemélyeknek, és a nem kisadózó egyéni vállalkozóknak. Egyre jelentősebb azok tábora is, akik - részben az elmúlt évek technológiai lehetőségeinek kihasználása révén - külföldről származó osztalék- és tőkejövedelmekben részesülnek. Nekik szintén ki kell egészíteniük a megajánlott adóbevallási tervezetet.

Fenti magánszemélyek köre összességében körülbelül negyedmillióra tehető, ők azok, akiknek a rendelkezésre álló határidőn belül, legkésőbb május 20-ig pótolniuk kell a szükséges adatokat

- hívta fel a figyelmet Kocziha Andrea, a Moore Hungary adótanácsadó partnere.

A COVID-19 miatt sokaknak változhatott az adóügyi illetékessége is

A koronavírus miatt azonban most további magánszemélyeknek is számolniuk kell a szokásostól eltérő adókövetkezményekkel. A korlátozások miatt sok külföldön dolgozó magyar, illetve Magyarországon dolgozó külföldi magánszemély otthonról, a munkáltató országától eltérő országban végzett tavaly munkát a karanténintézkedések bevezetését követően. Amennyiben pedig emiatt a külföldön végzett munka 183 napnál rövidebb időszakra korlátozódott, az adóztatási jog visszakerülhet az adóügyi illetőség országába.

Egy példával élve: ha az Ausztriában, vagy Szlovákiában munkaviszonyban álló személy a tevékenységét a járványidőszak során többségében magyar otthonában, home office-ban végezte, 2020-as jövedelemadóját is Magyarországon kell megfizetnie.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A kiküldetésben dolgozó munkavállalók esetében is előfordulhat, hogy a lezárások miatt a tervezett időszaktól eltérő ideig kellett a munkáltató országán kívül dolgozni. Az ilyen tevékenységet folytató cégeknek mindenképpen javasolt felülvizsgálni az érintett munkavállalók tavalyi magyarországi adókötelezettségét

- tette hozzá Kocziha Andrea.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?