8 °C Budapest

10-ből 9 magyar munkavállaló nem tudja: pedig ezt is elszámolhatod

2019. november 3. 09:04 3 perc

Egy friss országos felmérés szerint Magyarországon 10-ből 9 ember soha nem hallott a munkaadó által kötelezően (és ingyenesen) biztosítandó irodai szemüveg lehetőségéről, pedig minden második munkavállaló panaszkodik komoly fejfájásra és szemszárazságra a képernyő előtti munkavégzés miatt. 

2019. októberében országos felmérést készített a “Jár neked a szemüveg" fórum arról, hogy az intenzív számítógép-használat mennyire károsítja az emberek életminőségét és látását. Arra is kíváncsiak voltak, hogy mennyire ismerik és használják ki a munkavállalók és a cégek azt a lehetőséget (és törvényi kötelezettséget), ami szerint a munkaadóknak szemüveget kell biztosítaniuk a képernyő előtti munkavégzés céljából.

A felmérésből kiderült, hogy az irodai munkát végzők 92 százaléka egyáltalán nincsen tisztában azzal, hogy az 50/1999. (XI. 3.) EüM rendelet szerint ingyenesen igényelhetnek a munkáltatótól éleslátást (dioptriás) biztosító szemüveget, vagy kék fény szűrős monitor szemüveget. Ez az arány annak fényében megdöbbentő, hogy a válaszadók 69 százaléka szenved legalább három, látással kapcsolatos problémától, kortól és a képernyő előtt eltöltött idő mennyiségétől függetlenül. 

A képernyő előtti munkavégzés egyik mellékhatása a számítógépes látás szindróma (Computer Vision Syndrome - CVS), mely egyszerre eredményezhet szemszárazságból eredő szúró érzést, fejfájást és fáradékonyságot. Az intenzív számítógépes munka további kellemetlen hatásai közé tartoznak a sok ülésből következő hát, váll és nyaki fájdalmak is. 

A képernyőkből érkező kék fény mind élettani, mind szemészeti elváltozásokat is tud okozni

- árulta el Táll Krisztina optometrista. A felmérés szerint a 18-29 éves korosztály 89 százaléka szenved a számítógépes-látás szindrómától, míg a 30+ korosztálynál ez az arány 75 százalék. Ez részben azért lehet, mert a fiatalok vélhetően gyakrabban használják az okostelefonjukat és otthon is több időt töltenek el a gép előtt.

Tudjuk, hogy a kék fény káros, mégsem teszünk ellene

A felmérésből az is kiderült, hogy bár a dolgozók több, mint a fele tisztában van a kék fény veszélyeivel, 83 százalék egyáltalán nem hord monitorszemüveget. A szakember szerint pedig az irodai munkát végzőknek kifejezetten ajánlott lenne, hiszen védőrétege meggátolja a káros kék fény behatolását a retinába.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A jó hír, hogy monitorszemüveget is lehet igényelni a munkáltatótól, ráadásul nullás (dioptria-mentes) szemüveg esetén orvosi vizsgálatra sincs szükség.

 “Ami az éleslátást biztosító szemüvegeket illeti, az igénylése orvosi vizsgálathoz kötött, és ha az üzemorvos úgy ítéli meg, hogy munkavállaló részére dioptriás szemüveg biztosítása szükséges lehet, a dolgozót beutalhatja szemészeti vizsgálatra is." - árulta el dr. Zempléni Kinga ügyvéd.

“Bízunk benne, hogy a felmérésünk eredményeinek és az országos fórumnak köszönhetően minél több cégvezető és munkavállaló fog élni az ingyenesen igényelhető irodai szemüveg lehetőségével. Fontos az egészségünk és ha létezik olyan törvény, ami a szemünk védelmét biztosítja, akkor miért ne élnénk vele? Egyébként már folyamatban van a cégvezetőket érintő kutatás is, melynek eredményeit várhatóan novemberben hozzuk nyilvánosságra. Elöljáróban azonban annyi kiderült, hogy pl. a KKV-k vezetői a cégvezetők többsége sem ismeri ezt a törvényt, pedig adó- és járulékmentesen elszámoltathatnák a szemüvegeket" - nyilatkozta Valner Szabolcs, a Jár neked a szemüveg kutatás vezetője.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?