12 °C Budapest

Nincs mese: így válunk szép lassan újra a kétkezi munkások országává

2019. június 13. 16:32

Friss statisztikák szerint 2018-ban az EU dolgozók 74 százaléka a szolgáltató szektorban dolgozott. Magyarországon azonban ez az arány csupán 67,7 százalék volt. Az iparban azonban egyre többen dolgoznak hazánkban, sőt 14 év folyamatos esés után, az utóbbi három évben újra növekedni kezdett az ebben az ágazatban tevékenykedők száma. Ezzel a szemben a mezőgazdaság szinte teljesen kiürül, 18 és leforgása alatt az ott dolgozók 43,2 százaléka egyszerűen köddé vált a magyar földekről. 

Bár az EU-ban 2000-ben még csak a munkavállalók 66 százaléka dolgozott a szolgáltató szektorban, addig most, 2018-ban a foglalkoztatottak 74 százaléka - derült ki az Eurostat friss jelentéséből. A friss adatok megmutatják azt is, hogy ezzel ellentétben az iparban dolgozók aránya csökkent, 26 százalékról 22-re, 18 év leforgása alatt. Továbbá ugyanezen időszak alatt a mezőgazdasági dolgozók aránya is felére csökkent, az összes foglalkoztatott közül 8 százalékról (2000) 4 százalékra esett (2018). 

A tagállamok között azonban most is nagyok az eltérések, a mezőgazdaságban például Romániában a foglalkoztatottak 23 százaléka dolgozik, Bulgáriában ugyanez az arány 18 százalék, Görögországban pedig 11. Miközben ez EU-s átlag 4,3 százalék. Az iparban dolgozók aránya is meglehetősen változó, az EU-s átlag 21,8 százalék, de például az éllovas Csehországban a munkavállalók 37 százaléka az iparban tevékenykedik, Szlovákiban a 32 százalékuk, Lengyelországban pedig 31 százalékuk.

De mi a helyzet itthon?

Magyarországon a munkavállalók 67,7 százaléka dolgozott a szolgáltatói szektorban 2018-ban, érdekes, hogy ez a szám 2000-ben még csupán 55,8 százalék volt. Ezzel együtt is a 2018-as számaink 6,3 százalékkal elmaradnak az EU-s átlagtól.

Az iparban dolgozók száma ugyanezen a vizsgált időszakon 2001-ben volt a legmagasabb hazánkban, akkor a munkavállalók 26,1 százaléka dolgozott ebben az ágazatban, 2018-ban viszont már csak 21,8 százaléknyian. Emellett érdekes tendencia az is, hogy míg 2001-től 2015-ig jószerivel évről-évre kevesebben dolgoztak az iparban, addig az elmúlt három évben, ha kevéssel is, de folyamatosan növekszik az ipari munkások száma hazánkban.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Magyarországon azonban a legdrasztikusabb változás az agráriumot érintette a munkaerőt illetően. 2000-ben ugyanis a hazai munkavállalók 12,5 százaléka itt dolgozott, 2018-ra viszont már csak az 5,4 százalékuk. Ez 18 év leforgása alatt 43,2 százalékos visszaesés. Persze még ezzel a rekord alacsony számmal is verjük az EU-átlagot 1,1 százalékkal. 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem